2014. augusztus 27., szerda

Szuperhősös filmek - 9. rész

Amerika Kapitány 2 - A tél katonája (2014)

Azon a napon, amikor megnéztük A galaxis őrzőit, itthon megnéztük az Amerika Kapitány 2-t is. Úgyhogy lett még egy szuperhősös film arra a napra.

Az Amerika Kapitány második részében Amerika Kapitánynak nagyjából már sikerült akklimatizálódnia az új körülményeihez, egész jó kondiban is van. Kapja a küldetéseket, ám az egyik nem sikerül túl jól, gyanús is a dolog... Fury-t le is lövik. Már senkiben sem lehet bízni. Ám Steve talál azért magának pár szövetségest, és a végére is járnak a dolognak.

Lehet velem volt a baj, mert a többieknek eléggé tetszett, de én ezt gyengének éreztem a többi Marvelhez képest (az Amerika Kapitány 1-gyel semmi bajom nem volt, mások szerint amúgy is Amerika Kapitány sztorija a leggyengébb). Hosszú volt (2 óra 15 perc) és kicsit vontatott, a poénok nem annyira jöttek át, leginkább azon nevettem, hogy Amerika Kapitány mennyire feltűnően ki volt rúzsozva. De tényleg, nagyon. Olyan halvány rózsaszínre. Scarlett Johansson-nak sem ez a frizura és smink állt a legjobban, de persze, nem a külső a lényeg.
Azt érzem, valahogy Steve-re nem sikerült ráhangolódniuk, és így kissé unalmas lett. Pedig szeretem a jó fiúkat, tényleg. Akik becsületesek, lovagiasak és szuper erősek. De ez mostanában nem ez a karakter dívik, és nem is tudott olyan pörgős lenni, mint mondjuk egy Vasember. Talán legközelebb.
Úgy egynek jó amúgy, nézhető, de nem hiszem, hogy egyhamar szeretném újranézni. Azért 6-ot biztosan elérne egy 10-es skálán.

2014. augusztus 26., kedd

Kreatív kedd #45

Mi az a Kreatív kedd?
A kreativitásba beletartoznak nekem a "klasszikusok", úgy mint a rajzolás, festés, hímezés, varrás, agyagozás, origami, barkácsolás, írás, zeneszerzés, éneklés, stb. De egy ötletes lakberendezés, rendszerezés, bútorelhelyezés is. De kreatívak vagyunk akkor is, ha egy problémát másképp közelítünk meg, ha egy adott épületet ezúttal nem jobbról, hanem balról kerülünk meg, ha új szóval fejezzük ki magunkat, ha kék csat helyett pirosat teszünk a hajunkba, ha kipróbálunk egy új fűszert... Ha próbálkozunk, újítunk, elrugaszkodunk. Ilyenekről fognak szólni ezek a keddi bejegyzések. Az ötlet a nővéremtől és (most már) férjétől jött, ők szoktak ilyet tartani. Hát tartsunk mi is!

Rövid bejegyzés lesz, ma a nappalival foglalkoztam - jóval nagyobb falat volt, mint a fürdőszoba vagy az előszoba. Este pedig programunk volt, úgyhogy bemutatom a tegnapi előszobás nap egyik termését :)

Csinálj üdvözlőkártyát az előszobába!




És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

2014. augusztus 25., hétfő

Hajrá hétfő #45


És eljött ez is, az utolsó augusztusi hétfő. Kissé hűvös, de legalább napos. A napnak még van ereje, de bizony a hétvégén már lehűlt annyira az idő, hogy ismét én lehessek a hideg kezű-hideg lábú. :(
Viszont így legalább nincs túl meleg a házi munkához. A hétre azt terveztem, hogy minden nap egy helyiséggel foglalkozom (úgy, ahogy a múltkor a fürdőszobával), és mivel a fürdő már megvan, így péntekre marad a lomok eltakarítása. Így szombaton nyugodtan utazhatunk el megünnepelni az évfordulónkat, és visszaérkezve is tiszta lakás fogad majd minket :)

A múlt héten a pihenés egész jól összejött :) Hétfőn jöttem haza a családi nyaralásból, a Kedves pedig meglepetéssel és vacsorával várt haza. Kaptam egy csodaszép ezüst karláncot, és hozzá egy rejtvényt :) Imádom a rejtvényeket! Üzeneteken keresztül jutottam el az ajándékhoz, néhol egy csókkal kellett a plusz információért fizetni, de megérte ;) Megtaláltam, felpróbáltam és örültem!
A filmeket még nem kezdtem el megnézni, de talán ezen a héten ;) Szerdán evezés helyett moziba mentünk és A galaxis őrzőit néztük meg egy baráti párral, illetve itthon együtt főztünk és megnéztük az Amerika Kapitánya 2-t (vélemény hamarosan). Kis késéssel, de végre feladtam a képeslapokat a nyertesnek, amelyek sikeresen meg is érkeztek :) (és szerencsére tetszenek is a nyertesnek) Ehhez pedig szintén a Kedves járult hozzá, aki az itthoni nyomtatónkat felszerelte CISS rendszerrel, így már itthon is tudunk jó árban színes képeket nyomtatni! Még kísérletezünk a papírokkal, de hamarosan megmutatom az eredményt Nektek is :) (többet a mai kis ízelítő képnél) Hétvégén Decathlon weboldalán bogarásztam, családoztunk - ott pedig IKEA katalógust böngésztem, közeledik az ősz én pedig teli vagyok tervekkel :)

Hajrá hétfő napi program: 7 óra körül kelni, kicsit visszafeküdni, majd csak azért is felkelni, tornázni egyet (reggeli 10-15 perces bemelegítő-átmozgató torna), főzni egy zabkását, amíg hűl (10 perc), megcsinálni a Turbó Törlést, lecserélni a törülközőket és beindítani egy mosást, majd reggeli közben nézni egy Jóbarátok részt, ezután elolvasgatni a napi dolgokat, meghatódni egy videón, Hajrá hétfőt írni, ezután pedig elindulni az előszoba felé - a mai célpont.
És azt hiszem, suli időben is inkább ezt fogom tartani: minden napra egy helyiség, napi 15 perc (vagy ha van több időm, akkor több). Ennyit tudok fixen betervezni, és így ha egy hetem el is úszik, nem kell egy hónapot várni, míg sorra kerül egy helyiség. A felsöprés-felmosás blokkot is felbontom. Nem hiszem, hogy lenne majd hétköznap 1 órám ezekre. Úgyhogy szeptembertől zónázás újratöltve :)

A heti program: lakás rendbeszedése, ha az idő is engedi, fotózás a tanácsadós csoport honlapjához, egy kis munka és utazás!!! :)))

A hétre pedig ajánlom nézegetni a Ribizliswing által ajánlott blogot - innen az a videó, amin meghatódtam.



Nektek mihez kell hajrázni?

2014. augusztus 21., csütörtök

Szuperhősös filmek - 8. rész



Ha már az eső miatt nem tudtunk elmenni evezni, hát beültünk a A galaxis őrzőit (2014) megnézni a moziban. Marvel, van benne egy beszélő mosómedve és a trailer is ígéretes, szóval olyan rossz nem lehet alapon döntöttünk emellett. Jó döntés volt.

A film egy maroknyi rabról szól, akik elég kuszán kapcsolódnak egymáshoz, de a börtönből végül együtt szöknek meg és válnak a galaxis megmentőivé. A csapat tagjai: Peter Quill (alias Űrlord), a főhős, akit a Földről vittek el és lett belőle fosztogató (mit tesz a nevelés), Gamora, a szépséges zöld bérgyilkosnő, Drax, a metaforát és ironiát nem igazán értő Pusztító, Mordály, a veszedelmes mosómedve és társa Groot, egy humanoid fa, akinek szókincse meglehetősen korlátozott.

A karakterek persze nem túl kidolgozottak, nagy fejlődésen sem mennek keresztül és óriási meglepetéseket sem tartogat a forgatókönyv. Viszont hozza azt, amit a trailer alapján elvárunk tőle: pörgős, humoros (sokat nevettünk, hangosan), akciódús, szép képi világú, ezen a borongós augusztus 20-án nagyon jól esett megnézni.

Folytatása várható, be is harangozták, meg a történet is követeli - hiszen semmit sem tudunk Peter apjáról, és az a bizonyos csók sem csattant el Gamora és Peter között.


(Kép innen.)

2014. augusztus 19., kedd

Kreatív kedd #44

Mi az a Kreatív kedd?
A kreativitásba beletartoznak nekem a "klasszikusok", úgy mint a rajzolás, festés, hímezés, varrás, agyagozás, origami, barkácsolás, írás, zeneszerzés, éneklés, stb. De egy ötletes lakberendezés, rendszerezés, bútorelhelyezés is. De kreatívak vagyunk akkor is, ha egy problémát másképp közelítünk meg, ha egy adott épületet ezúttal nem jobbról, hanem balról kerülünk meg, ha új szóval fejezzük ki magunkat, ha kék csat helyett pirosat teszünk a hajunkba, ha kipróbálunk egy új fűszert... Ha próbálkozunk, újítunk, elrugaszkodunk. Ilyenekről fognak szólni ezek a keddi bejegyzések. Az ötlet a nővéremtől és (most már) férjétől jött, ők szoktak ilyet tartani. Hát tartsunk mi is!


Ma bemutatom egyik kedvenc sportomat, a kenuzást!
Túra kenun szoktunk evezni. Ez azért jó, mert itt ülhetsz, nem térdelsz és stabilabb is - így csak igen nagy erőfeszítések árán lehet beborítani. Szóval kezdőknek is ajánlott. Az evezés legalábbis, a kormányzás a tereptől függ - egy csendes, veszélytelen kis tavon szinte bárki el tud kormányozni, azonban mondjuk a Dunára már nem árt némi gyakorlat, plusz vízi kresz ismeret.

Miért (túra)kenuzz?
  • Mert sportolsz és sportolni jó.
  • Mert levegőn vagy és napozol is (ha jó az idő).
  • Mert evezni akkor is lehet, ha már nincs 30°, azonban ha meleg van, akkor is remek, el lehet evezni egy kellemes strandolós részhez (ha van olyan).
  • Mert könnyen lehet benne sikerélményed.
  • Mert szép helyekre juthatsz el.
  • Mert jó program ez kicsiknek és nagyoknak is, szinte nincs létszámkorlát, így különböző méretű és összetételű csoportoknak is remek program.
Mi kell a kenuzáshoz?
  • Egy kormányos és minimum egy evezős.
  • Létszámtól függő kenu.
  • Mindenkinek evező és mentőmellény. A mentőmellény kötelező, hogy legalább benne legyen a kenuban, ha nem is mindenki veszi fel.
  • Egy szivacs a bekerült víz kimeréséhez (általában egy ágyszivacsból kivágott darabról van szó, szóval valami masszív kell).

  • Javasolt egy hordó, amibe minden víz elől elrejteni kívánt dolgot belerakhatunk - ez a hordó vízhatlan, és ha valami miatt mégis beborulnánk, akkor fennmarad a vízen.
  • Fürdőruha + időjárástól függően ruha (rövidnadrág és egy fehér póló ajánlott).
  • Vízi szandál (jobb, mint a papucs, nem hagyjuk el).
  • Napszemüveg.
  • Naptej. Ajánlott testrészek (amelyek általában kimaradnak, pedig evezés közben csúnyán leéghetnek): fül, tarkó, térd és környéke (illetve derék, ha kint van), plusz az amúgy is szokásos arc és váll.
  • Víz!!! (+ ennivaló, ha nagyobb útra megyünk)
  • Baseball sapka vagy valamilyen kalap.

Az evezés alapjai:
  • A kormányos felelős a hajóért és a legénységért, ő a vezető, a jó evezős pedig köteles azt tenni, amit a (jó!) kormányos mond.
  • Az evezés tempóját az első evezős diktálja, hozzá igazodik a többi.
  • Egyszerre evezünk! Ha nem, akkor a kormányos szegény 20 perc után leizzad, a hajó pedig alig haladt valamennyit, mert folyamatosan korrigálni kellett az irányon. Nem akkor haladunk gyorsan, ha mindenki belead apait-anyait, de össze-vissza, hanem ha mindenki egyszerre evez - és az alaptempó gyors. De még ha lassabb is, az egyszerre evezés akkor is kifizetődik.
  • Először mindenki középre ül! Majd utána igazítja el a kormányos, ki melyik oldalra kell kiüljön.
  • Ha háromra kell kiülni (vagy vissza középre), akkor háromra ülünk ki! Nem kettőre és nem négyre! (Ugye nem akartok beborulni?)
  • Amíg a kormányos mást nem mond, mindenki a helyén marad! Nem baj, ha a túl oldalon szép kacsák vannak, akkor sem csusszanunk át a másik oldalra (még mindig nem akarunk beborulni).
  • Ha elfáradtál és pihenni szeretnél, vagy oldalt cserélni, vagy bármi mást, akkor szólj először a kormányosnak! Majd ő levezényli. Önkényesen ne kezdj el semmit csinálni.

  • Az evezőt helyesen valahogy így fogjuk: Ha bal oldalt evezünk, akkor a jobb kezünk a markolaton, a bal kezünk pedig az evező tolla fölött egy marokkal fogja az evezőt. (lsd. a képen). Különböző méretű evezők vannak, általában XS-XL-esig. Felnőttek M-L-XL-es evezőket szoktak használni. A kormányos XL-es vagy L-es evezővel kormányoz, az első evezős általában L-essel, a többiek M-essel. Akkora kell, amekkorát kényelemesen meg tudsz fogni a képen látható módon és nem szakadsz meg a vele való evezésben sem (én pl. nem tudok XL-essel kormányozni, csak L-essel, az M-es pedig már túl kicsi). Gyerekeknek S vagy XS (kamaszoknak általában már jöhet az M-es).
  • Evezés közben nagyon figyeljünk, hogy ne karistoljuk a kenut! Az evezőt kb. a kenura merőlegesen merítsük a vízbe, húzzuk végig a kenu mellett (anélkül, hogy érintenénk), majd a víz felett laposan emeljük előre és kezdjük az egészet elölről.
  • Ki és beszállásnál pedig figyeljünk arra, hogy a kenu alja ne érjen le, amíg ember van benne. Tehát vízen fogunk be és kiszállni, ezért is jó a vízi szandál (vagy stégről való behuppanás). Üresen se vonszoljuk a parton, hanem emeljük!

Röviden ennyi. A kormányzás bemutatását nem ejtem meg - egyelőre.
Szóval valamelyik kreatív kedden próbáljatok ki egy új sportot vagy mutassátok be a Tieteket másnak!



Ti mit szerettek sportolni? Meséljetek róla!
És mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit fogtok?

2014. augusztus 18., hétfő

Hajrá hétfő #44



Sziasztok!

Most épp nem tartózkodom itthon, de azért beidőzítettem egy bejegyzést :) Remélhetőleg szép időnk van Nyékládházán, így tudok úszni, evezni és napozni.
Amúgy a múlt héten volt tanácsadócsoportos megbeszélés, végre haladtunk ismét egy sort :) A Blogger Irományok Projektnek lett facebook oldala (bár azt hiszem, efölött már örömködtem egy sort), és banner-e is, úgyhogy most már innen is bármikor el tudtok jutni a Projekt oldalára, hogy elolvassátok a legújabb bejegyzéseket! ;) Elindul egy gerillareklámozás is, post it-ekkel. Ha találkoztok valahogy eggyel, kérlek, írjátok meg! :)
Koktéloztunk egyet 2 barátnőmmel a Corvinus Café-ban (először, de nem utoljára), és pihentem és pihentem. Olvasgattam, filmelőzeteseket néztem (régen nagyon sokat foglalkoztam a filmekkel)... Szeretnék is a figyelmetekbe ajánlani egy mozis programot: 4. Mozinet Filmnapok aug. 21-25 között. A műsor Budapesten:

augusztus 21. (csütörtök)
19.00 – Én és te (16) ’96
21.00 – Az apáca (16) ’112

augusztus 22. (péntek)
19.00 – Frances Ha (16) ’86 (a vetítés után beszélgetés Sediánszky Nóra és Somorjai Enikő részvételével)
21.00 – A messzi dél vadjai (12) ’93

augusztus 23. (szombat)
17.00 – Renoir (12) ’111
19.00 – Borgman (16) ’113 (a vetítés után beszéletés Sepsi László és Jankovics Márton, a Prizma munkatársainak részvételével)
19.00 – Az utolsó éjszaka Párizsban (12) ’88 – PREMIER ELŐTT
21.00 – Viva La Libertá – Éljen a szabadság! (12) ’94

augusztus 24. (vasárnap)
17.00 – Lore (16) ’109
19.00 – Philomena – Határtalan szeretet (12) ’98
19.00 – Az utolsó éjszaka Párizsban (12) ’88 – PREMIER ELŐTT (a vetítés után előadást tart Ungváry Krisztián)
21.00 – Apáim története (12) ’108

augusztus 25. (hétfő)
19.00 – Nővér (12) ’100
21.00 – Templom a dombon (16) ’112


De Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden és Székesfehérváron is lesz program :)
Én szerintem itthoni mozit fogok ezekből tartani (éljen a projektor!). Az apáca már régóta érdekel (meg francia), azt mindenképp, a Frances Ha kellemesnek, vidámnak tűnt, azt is, a Philomenát Judi Dench meg a sztori miatt, az Apáim történetét Sarah Polley miatt (Váratlan utazásos Sarah), aztán még meglátjuk :) A Renoir is érdekel.

Ti láttátok valamelyiket? Melyik érdekelne?

Amúgy semmi különös terv nincs a hétre. Igazi pihenős hétre terveztem, ahogy éppen jön. Szóval nekem semmihez sem kell hajrázni.

Nektek mihez kell hajrázni?

2014. augusztus 13., szerda

Táncra fel! - Ribizliswing, blogajánló

Egy ismerősöm indította a Ribizliswing - Online tánctér nevű blogot, és volt szerencsém még a start előtt látni és véleményezni. Nem mondhatom el, hogy a mostani formájához bármi közöm is lenne, ugyanis semmilyen tanácsra, változtatásra nem volt szüksége. Le voltam nyűgözve, és továbbra is le vagyok.


Ez a blog a swing tánc és zene köré épül, de van benne mindenféle más is. Imádom, ahogy minden napra jut valami apróság, és imádom a témák neveit is, a felosztást (Swingangol, Keddi kísérletezések, Határtágítás, ...). Tele van egyedül gyakorolható lépésekkel, oktató videókkal, ezek visszahozzák a kedvem a tánctanuláshoz :) De úgy gondolom, a pár éve táncolóknak is tud mit adni. Határtágítást, inspirációt, támogató közeget, zenét, meg amúgy sem rossz ilyen összefoglalva, rendszerezve látni azt a sok-sok mindent, amit az illető már megtanult :) (A videón egy egyedül is ropható lépéssort, a Shim Sham-et nézhetitek meg.)

Kukkantsatok be, hátha Ti is kedvet kaptok a táncoláshoz: http://ribizliswing.wordpress.com/
És ha tetszett, írjatok a vendégkönyvbe vagy kommenteljetek a bejegyzésekhez!

További szép napot!

2014. augusztus 12., kedd

Kreatív kedd #43

Mai napom büszkesége - bár nagyon közelről persze ez sem tökéletes :)

Ma reggel kicsit olyan semmihezsincskedvem hangulattal indult a nap, így végül tartottam magam az elveimhez, azaz csináltam valami hasznosat. Nekiestem a fürdőszobának. De úgy istenigazából. A csaptelep nem ragyogott még szebben, mint most, és végre a fürdőszobapolcok is rendben vannak.

Szóval ma mostam egy adagot, közben pedig takarítottam.
A tükörre maradt a jól bevált ecetes-vizes spricc + mikroszálas törlőkendő kombó, a csaptelep viszont ezúttal speciális kezelést kapott. A hétköznapokra bőven elég szokott lenni, ha naponta-kétnaponta vizes szivaccsal vagy ronggyal körbedörgölöm a csapot; ha kicsit szebbet szeretnék, akkor előtte ecetes-vízzel körbespriccolom és úgy törlöm le. De most már elegem lett a matt tekerőkből, a csap körülötti vékony, de makacs koszcsíkból és mást találtam ki. Ecetes-vizes spricc + Suromin súrolószer, ezt hagyni állni, majd fogkefével jól megdörgölni. Ha kell, még egy kör ilyen. Várakozás közben polcot törölni. Olyan szépen leszedte a csap körüli koszt és olyan fényes lett, hogy gyorsan megcsináltam vele a csap többi részét is, az eredmény pedig jól eső érzéssel töltött el :)

Haladtam tovább és a fürdőszobaszekrénynek estem neki. Polcok letörlése + rendszerezés + kidobálás. Egy csomó kiürült (vagy lejárat miatt ürített) flakont dobtam a szelektívbe, és úgy örülök, hogy most már nem kell ezekkel bajlódni, és elég lesz az a pár tisztítószer, amit használunk, nem kell a többit kerülgetni. A mosószereknek is lett helyük a szekrényben, a mosóport pl. egy kiürült sütis dobozba tettem (műanyag, henger alakú, teasütik voltak benne), így végre nem a földön kallódnak. A gyógyszereket is átnéztem és rendszereztem (szerencsére nincs sok), és előkerült a ragtapaszos dobozunk is! :D
A parfümökkel viszont nem tudtam mit kezdeni... Van egy pár, amit már biztosan nem fogok elhasználni, mert rossz vagy csak mert nem tetszik (már) az illata, de csak így kidobni sem szeretném, viszont nem tudom, hogyan lehetne leoperálni a tetejét és kiüríteni az üveget... Ötletek?

Persze volt WC takarítás is, illetve ezúttal a WC helyiségben a csempéket is letöröltem (ecetes spricc + mikroszálas kendő), úgyhogy csillog-villog :) A csempére sunyin rakódik rá a szennyeződés, de a letakarítása után látszik ám, hogy ott volt :)
A szuper súrolókombót a padlón is alkalmaztam itt ott, sajnos nem mindenhol volt olyan hatékony, mint a csapnál, de azért valamit javított a helyzeten.

Összességében tetszik a végeredmény, bár rájöttem, hogy még egy helyiségen belül sem lesz soha olyan, hogy minden kis szeglet ki van pucolva :D

A kört egy rongymosással zártam, még fut a program.


És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

Arról, hogy mi tartozhat ide, bővebben az első bejegyzésben tájékozódhatsz.

2014. augusztus 11., hétfő

Hajrá hétfő #43

Hangolódjunk a kenuzásra
- a pillanat, mikor megnyertünk egy versenyt -
Halihó! :)

Na, végre vége! Letudtam a nyelvvizsgát! Remélhetőleg sikeresen. Mindenesetre nem fogom magam ezen rágni a nyár hátra lévő részében, az is biztos. Majd szept. 5-én kiderül, addig viszont élvezem a szabadságot :)
Tényleg elképesztő érzés volt, miután kijöttem az épületből - végleg. Hogy most akkor ennyi... Nem kell a fejemben tartanom furcsa témájú véleményeket (amiről magyarul sem beszélgetek soha, de itt szóba kerülhetett volna), nem kell minden eszembe jutó szóra gyorsan rákeresni a szótárban, és nem muszáj angolul nézni a sorozataimat... Bár azt hiszem, ezt az évadot már így fejezem be :D Miután rájöttem, hogy online csak angolul, felirat nélkül van fent, akkor választom inkább az angol nyelv+angol felirat kombót, ami már megvan (és igazából elég jól értem így is a történéseket). Szóval nagyon felszabadító. Itthon a Kedves virággal és vacsival várt, jól esett nagyon pihenni egyet és X-aktákat nézni vele :) Vasárnap pedig 7-kor kelni (nem vagyok mazochisták, felébredtünk...), Tesco-ban reggelit venni (csak az volt nyitva vasárnap reggel fél 8-kor) és Duna-parton megreggelizni. Ja, és megajándékoztam magam egy Marie Claire-rel is, ha már hello.agi ajánlotta, olyat még úgysem fogtam egyszer sem a kezemben. És eddig meglepően érdekes ez a magazin, szóval köszönöm az ajánlást! :) Azt hiszem, majd erről is írok egy kis(nagy) összefoglalót, mint a Cosmo-ról. (és még egy Glamour-ral is lógok) Addig is elolvashatjátok a nyelvvizsgás összefoglalómat, hátha épp jól jön Nektek.

Tervek a hétre: pihenés, pihenés és pihenés. Ha összejön, koktélozás a barátnőkkel. Ami már biztos, hogy megyünk vacsizni a Mongolba (Kedves, édesanyja és barátja, a Nagyi és a Kedves legjobb barátja). Kiolvasom a Marie Claire-t és igyekszem róla összefoglalót is írni. Meg mást is írni, végre blogolni :) Blogger Irományok Projekt-es kreatív feladatot csinálni. Ó, mert lett a Blogger Irományok Projektnek facebook oldala is! Lett csoportunk is, végre megismertük kicsit egymást és születnek mindenféle tervek. Pl. most egy olyan, hogy Ajándék, az egyik tag hoz kreatív írásos feladatokat, amiken dolgozunk, és azok is felkerülhetnek a blogra :) Szóval az első feladaton fogom törni a fejem. És Dün-nek elküldöm a képeslapokat. Meg megyek ismét tanácsadócsoportos megbeszélésre is. Nagyon kéne haladni. Hétvégén pedig irány Nyék és a bányatavak! Viszünk kenut is, úgyhogy lesz móka és kacagás :) (meg remélem, szép idő) Illetve a héten befejezik a tetőfelújítást is a házban (legalábbis a mi oldalunkon), így végre talán nem fogunk beázni :)

Nektek mihez kell hajrázni?

Így készültem a Telc B2-es, angol komplex nyelvvizsgámra és ezek voltak a tapasztalataim

Fő táplálékom a felkészülés ideje alatt: cukkinis tészta
A hangolódást igazából már januárban elkezdtem, amikor elhatároztam, hogy idén nyáron bizony meglesz a nyelvvizsga. A francia utáni vágyamat félre téve angolra hangolódtam. Néztem már akkor is sorozatot angol hanggal és felirattal, meg fordítottam szöveget. Aztán nyárra kértem és kaptam egy jó adag anyagot a felkészüléshez - kidolgozott szóbeli tételeket, nyelvtankönyvet, egyéb könyvet, jegyzeteket. Sajnos nem jutott időm mindegyiket használni.
A szóbelire elég jól lehetett készülni, a kiküldött lista alapján irkáltam "tételeket", illetve volt, amihez csak nekiálltam, és az eszembe jutó szavakat összegyűjtöttem magyarul, majd kikerestem az ismeretleneket angolul is. A szóbelihez kell egy bizonyos szókészlet, meg nem árt, ha nem okoz gondot amúgy sem a beszéd és képes vagy kikerülni a nehézséget okozó szófordulatokat. A szóbelihez segíthet tankönyv is, amiben már vannak összefoglalt szövegek, vagy kérdések.
Ajánlott könyvek pl.: Némethné Dr. Hock Ildikó féle 1000 Questions 1000 Answers (középfokú verzió), ill. én egy, amúgy szlovák felkészülőknek írt könyvet is kaptam kölcsön, a lényeg úgy is angolul volt benne :) Nová Maturita Z Anglictiny, ebben is elég jól össze voltak foglalva a témák, csak a feladatok B1-es szinten voltak.
És a sorozatnézés segített a beszédkészségem visszahozatalában, bemászott rajta keresztül szépen az angol nyelv a fejembe.

De az írásbelihez és a magnóhallgatáshoz nekem elengedhetetlen volt a célzott gyakorlás. Igazából 3 nap volt az, ami olyan intenzív felkészüléssel telt. Reggeli közben egy sorozatrész, utána gyakorlás, utána ebédhez még egy sorozatrész, majd megint gyakorlás. Késő délután-este pihenésképp szóbeli tételek átnézése, azok írása.
Ezalatt az idő alatt ebédre mindig cukkinis tésztát ettem (a Kedves nem szereti, így egy cukkiniből ennyi ideig futotta nekem ebédre), nem is főztem szerintem egyáltalán.
Próbafeladatokat pedig innen szedtem:
Magyarics Péter: Készüljünk az új érettségire! - angol emelt szintű feladatsorok. Még gimiben vettem meg ezt, illetve a középfokú változatát is. Nagyon jó szolgálatot tett, bár sajnos a CD-jét valahová elkevertem már.
Illetve a Telc is küldött ki szerdán vagy csütörtökön még próbafeladatokat, amelyeket csak neten lehetett kitölteni, mindegyiket egyszer és csak a most nyelvvizsgázók számára voltak elérhetőek. Azok nagyon jól jöttek! És a fenti próbák után meglepően könnyűnek bizonyultak :D Még szintfelmérő is volt az elején, ami alapján elvileg nekem 70-90% között lesz majd a nyelvvizsgám. Hát kíváncsian várom, mennyire jól jósolta be :D

Eleinte amúgy rettegtem a nyelvvizsgától, a feladatok nem mentek olyan jól, mint ahogy szerettem volna, mint amennyire szükségem lett volna rá. Nem beszélve arról, hogy én eddig soha nem 60%-ot vártam el magamtól, így hiába volt meg a 60-70% próbafeladatoknál, nem tudtam elégedett lenni. Végül, mikor már a telces próbafeladatokat csináltam, kezdtem megnyugodni. Egész jól mentek, jobban, mint az elején, csak belerázódtam :) Meg úgy voltam vele, hogy ennél jobb max. tanfolyammal lehettem volna, de így amit lehetett, kihoztam magamból, ennek örültem.
Felkészülés közben még sikerült egy cikkbe is belebotlanom, ami nem a legjobbkor jött :D (kb. arról szól, hogy ez egy mennyire nehéz nyelvvizsga)

És akkor következzenek a konkrét tapasztalataim is:
Már 8 körül odaértem a sulihoz, ahol tartották a nyelvvizsgát, de nem csak én érkeztem korán, a suli előtt kész tömeg gyűlt össze. Amúgy nem érdemes nagyon korán odaérni, mert az ültetés úgyis névsor alapján megy, nem tudsz Magadnak klassz helyet befoglalni. Valamivel érkezz persze korábban, hogy biztos ne késs el, megtalálj mindent, de másért nem érdemes.

Legyen Nálad mindaz, amit kértek. A két fényképes igazolvány azért kell, mert egy alapján nem mindig könnyű megmondani, hogy Te tényleg Te vagy (mert mondjuk 12 évvel korábban készült). Így második lehet olyan is, ami már lejárt, de még megvan. Nekem a diák és a személyi volt a kettő.

Szerencsére első sorba kerültem - magnóhallgatás miatt nem hátrány. Beállították amúgy a magnó hangerejét úgy, hogy lehetőség szerint mindenkinek jó legyen, de csak az instrukciót lehetett meghallgatni, amit ugye hangosan és jól artikuláltan mondanak mindig. Max. hangerőn se mehetett, mert akkor meg elöl rezonált be. Remélem azért, hogy a hátsóknak sem volt vészes. (Nem lenne rossz, ha mindenki maga hallgathatná fülhallgatón.)

WC-re ki lehetett menni, egyesével, ha a válaszlapot addig a felügyelő asztalára tettük.
Minden tölthető ceruzával, a levélen kívül mindent érdemes azzal tölteni, hogy tudj radírozni (de a levelet is nyugodtan írhatod ceruzával). A válaszlapokat (a levélen kívül) gép ellenőrzi, az pedig nem tud mit kezdeni az áthúzással. Puha ceruzát és jó radírt vigyetek! Nem tudom, mi miatt (papír, ceruza, radír), de nekem nehéz volt szépen radírozni - igazából lehetetlen.

A 20 perces szünetet nem tartották meg, pedig a kiküldött tájékoztató szerint elvileg lett volna.
A sorrend a következő volt:
Olvasás utáni szövegértés és nyelvtani készségek felmérése - ahogy Neked kényelmes volt, úgy haladtál a feladatok sorrendjében. A cikkel ellentétben szerintem nem voltak vészesek a szövegek és 20-30 perccel korábban végeztem. Sőt, szerintem elég érdekesek voltak a szövegek :) A két nyelvi készséges szöveg legalábbis. Az egyik a Kilimanjáróról szólt, annak megmászásáról, a másik pedig Bogotáról és annak bicikliút-hálózatáról (elképesztően kiterjedt!).
Levélírás
Két téma közül lehetett választani. Az egyikben levelet kellett írni egy állatkertnek, hogy szülinapi ajándékként szeretnénk örökbe fogadni egy kisállatot, és ezzel kapcsolatban pár dolgot kérdeznénk tőlük. A másik valamilyen reklamációs levél volt, én az elsőt választottam. Erre szerintem elég kevés a 30 perc. Min. 150 szót kell írni, de azért ne legyen túl hosszú... Érdemes előre felmérni, mennyi is kb. az a 150 szó. Írd ceruzával rögtön a válaszlapra és inkább radírozz, de ne írj vázlatot, mert elveszi az idődet!
Mondjuk itt nagyobb gondom volt a radírozással, mert nem igazán sikerült (szerintem a lap volt ilyen furi). Úgyhogy a lényegi részt még egyszer átírtam tollal. Szerencsére külalakot nem osztályoznak... (bár tudat alatt akkor is hathat, mindegy)
Magnóhallgatás
Ahogy az le volt írva: az elsőben 5 címet kell társítani a hallott szövegekhez, aztán egy igaz hamis, aztán 5 rövid szöveghez a/b/c közül kellett választani. Az utolsó volt a legnehezebb nekem, nagyon nem szeretem az ilyen, ha ezt és ezt akarja, nyomja meg az egyes gombot... szövegeket. Sokszor magyarul is végighallgatom még egyszer, ha nem elég egyértelmű, de persze itt csak egyszer lehetett meghallgatni. Ez inkább tippelés volt.

Aztán indultak a szóbelik. Engem 15.15-re osztottak be, de kb. fél-3/4 órás csúszással jutottam be. Egy kedves, '89-es születésű lány lett a partnerem, aki lassan és érthetően beszélt :) A születési idejét azért emelem ki, mert voltak bizony 2000-es születésűek is. Elképesztő... Hát, megöregedtem, azt hiszem. :D
20 perc felkészülési időnk volt, ez egy körülbelüli vázlatra elég, tényleg csak átnézed, ráhangolódsz, de marad hely az improvizálásnak is - főleg mert nem tudhatod, mit mond a partnered.
Első körben röviden, 2-3 mondatban bemutatkoztok egymásnak, ha most találkoztok először. Ezt nem pontozzák.
Utána bemutatod a választott témádat kb. 1,5 percben (mikor megláttam, hogy csak ennyiről van szó, úgy megörültem :D). Két téma közül lehet választani. Nálunk a kettő a következő volt: Bemutathattál egy látványosságot a városodban vagy egy nemzeti ételt (összetevők, elkészítés). Mivel nem írták oda, hogy milyen nemzeti ételt kell bemutatni, így én egy olaszt, a lasagne-t mutattam be. Remélem, nem értettem félre a feladatot :D
Ezután következett a cikk megvitatása - organic foods volt a téma, amit én szépen átvezettem a környezetvédelem témakörébe.
Majd egy parkot kellett terveznünk együtt. Itt is és az előző feladatban is eléggé egy hullámhosszon voltunk, ami megkönnyítette a feladatot szerintem :)

Nyelvtani hibát tutira vétettem, és abban is biztos vagyok, hogy mondtam angolosított francia szavakat :D Amik vagy léteznek, vagy nem. :D De igyekeztem lassan és érthetően beszélni, hogy ne nehezítsem meg a partnerem dolgát - elvileg sikerült, azt mondta :)


Mielőtt nyelvvizsgára jelentkeztek, nézzetek körbe, milyen nyelvvizsgák vannak, mennyibe kerülnek, írjátok meg a próbafeladataikat is, hogy el tudjátok dönteni, Hozzátok melyik áll közelebb, és csak utána hozzátok meg a döntést! (Én ezt nem tettem meg, sajnos.) Pl. itt nem lehetett szótárt használni, másnál igen, ez egynyelvű vizsga, máshol a magyar is bele van keverve.

Sok sikert Mindenkinek! :) Majd én is megírom, az a felkészülés mire volt elég :D

SZERK.: (2014. IX. 5.): Sikerült! :)


Ti milyen nyelvvizsgán voltatok már? Ajánlanátok? Vannak bevált tippjeitek?

2014. augusztus 5., kedd

Breaking news!

Drink some good english tea during this break!
Sorry, I take a little break before my English exam. See you on 11th august!

Bocsi, tartok egy kis szünetet az angol vizsga előtt. Augusztus 11-én találkozunk!