2009. november 30., hétfő

Kakaós süti - Annamarinak ^^

Ezt a kakaós süti receptet külön Annamari kedvéért teszem fel, mivel az ő egyik kedvence ^^ Meg amúgy is sütöttem nemrég belőle egy adagot (Katalin-bálra). Picit lapos lett, de legalább csinos kis szivecske formákat vághattam belőle. Szóval a recept:

Kakaós süti (dupla adag)

- 16 dkg vaj/12 dkg zsír
- 2 tojás
- 40 dkg cukor
- egy citrom reszelt héja (vagy egy kevés citromlé)
- 8 dkg kakaó

--> ezeket együtt kikeverni (habverővel)
--> majd hozzátenni:
- 50 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor (a liszttel kicsit elkeverve)
- fél liter tej (víz)

--> összekeverni
--> kiolajozott, -lisztezett tepsibe tenni és előmelegített sütőben, 5-ös-6-os fokozaton kb. fél óráig, tűpróbáig sütni

Megjegyzés: A tészta ha túl lapos lesz, lehet belőle mézeskalács szaggatóval mintákat szaggatni (pl. szivecske), ha meg vastag, akkor kettévágni és lekvárral tölteni (mmm..).
Fénykép sajnos nem készült, pedig tényleg szépek voltak. (és finomak)

2009. november 29., vasárnap

Az élet apró örömei

Mint például az, hogy egy vad idegen férfi, akivel annyi kapcsolatunk volt, hogy két órát egymással szemben utaztunk, ő Jókai: Egy magyar nábob-ját olvasta, én pedig Alekszandr Beljajev: A kétéltű ember-ét és Miskolcnál mind a ketten leszálláshoz készülődtünk, ő pedig szó nélkül megfogta a kabátom, és felsegítette. Sosem történt még velem ilyen, a modern világ modern lányával. Milyen egyszerű mozdulat, és mennyire jól tud esni :)

Vagy néhány kissrácnak a kukkolás Katalin-bálon, és én fehér melltartóban :D Híressé váltak a melleim! (Abban már nem is reménykedem, hogy az arcomat is megjegyezték :P Talán jobb is.)

Vagy egy szájrapuszi egy idősebb lánytól.

Vagy egy hatalmas nagy, körülbelül 30 centi átmérőjű kerek kenyér, és abból egy nagy szelet. Életem eddigi legnagyobb szendvicse.

Furcsa az élet. Annyi minden történhet az emberrel, ha hagyja.




Életem legnagyobb szendvicse. Kb. 30x12 centi. ^^ Vaj, sonka, sajt, paprika, majonéz.

2009. november 22., vasárnap

pop-buli

Hiába, a '90-es években születtem (egész pontosan '90-ben :D), és imádom is a zenéjét... Az aranyospopot. Ha rossz a kedvem, felvidít, ha meg jó, akkor meg aztán... be se fér a vigyorom a házba :D Éljen az UFO! :D Ezek a számok igenis viccesek, és szeretnivalóak. Nem akarnak többek lenni, mint amik. Néhány nyál szám, ami mégis vidám, kedves, és jól lehet rá ökörködni, táncolni ^^ Nekem legalább is jól megy! :D Hm. Holnaptól új hét. Érzem, hogy jó hetem lesz!

A pop zene legyen Veletek! :D (most van, aki nagyon utál.. ^^)

2009. november 20., péntek

Banános torta, a remekmű :D

Ez a csoda holnapra készült, a lányos napunkra: a 8 barátnő közül 4 mostanában ünnepelte/fogja ünnepelni a 19. születésnapját, és a mostani szombaton összegyűlünk, moziba megyünk, aztán ünneplünk egyet. Apró kis ajándékokkal, sütivel és tortával - amit én vállaltam, és közkívánatra (főleg Viki kedvéért :P) banános.



Először is készítjük el a tortához a szokásos piskótatésztát.

Miközben a tészta sül (előfordulhat, hogy fél óra alatt is készre sül), kezdjük el a krémet.
Egy adag vaníliás pudingot készítsünk el a tasakon leírtak szerint, 3 ek cukorral.

Tasakon leírt módszer:
A pudingport egy kevés tejjel és a cukorral csomómentesre keverjük, a maradék tejet feltesszük főni. Mikor felforrt, hozzákeverjük a pudingot és folyamatos keverés mellett még legalább 1 percig főzzük. Amúgy 1 adag pudingporthoz összesen fél liter tej szükséges.

Ezután a pudingot hűlni hagyjuk. Közben elkészíthetjük a krém másik összetevőjét:
100 g vajat 3 ek kristálycukorral és 1 ek vaníliáscukorral és egy kevés citromlével jól kikeverjük.
Ha kihűlt a puding, azt összekeverjük a kikevert vajjal.

Amikor a tészta megsült, kivesszük, letakarjuk, és azt is hűlni hagyjuk. Ja igen, a tészta kivétele külön művészet. Körbe kell szépen késsel vágni a tortát a formában, rátenni a tálat, és azzal együtt fejreállítani. Ha nem esik ki elsőre, akkor lendületesen próbáljuk meg "kirázni" a formából, rövid, de erőteljes mozdulatokkal (hogy a tehetetlenség törvénye minél jobban érvényesüljön ^^).

Ha kész a krém, és a tészta is kihűlt, akkor a tésztát kettőbe vagy háromba vágjuk (attól függ, milyen magasra sikeredett a tortánk). Ezután megkenjük. Egy réteg krém, 1 vagy két réteg banán (attól függ, a banánt milyen vastag karikákra vágtuk), 1 réteg krém, rá a következő tészta.

Mikor kész, az egészet kívülről is bekenjük a krémmel, majd tetszés szerint díszítjük banánkarikákkal. Tegyünk bátran az oldalára is, a krém megtartja. Az én tortám picit csúnyácskára sikeredett, mert a tészta picit megroggyant, a krém meg túl folyós lett, de befedtem teljesen banánnal, így egészen csini lett :) Aztán az ízét majd holnap meglátjuk :P A krém jó lett.

*A kép csak illusztráció, ez nem az a torta, amit én csináltam :P Ez még a nővérem szülinapjára készült októberben, azt nem én csináltam, bár valamennyit segédkeztem benne.

2009. november 8., vasárnap

Szalagavató

2009. november 6-án megtörtént. Mi is túl lettünk a szalagavatón. Mit is mondhatnék? Fantasztikus volt! :) Rám ült a szokásos izgalom, hogy vajon minden rendben fog-e menni, mikor mondom a beszédet? Szalagtűzés előtt vagy után... mert akkor változtatni kell a beszéden, ha változik a sorrend. Még a táncban egy utolsó módosítást adtunk tovább mindenkinek, akivel találkoztunk az osztályból. Aztán leültünk a sorunkba. Az igazgatói beszéd alatt kezdtem szépen lassan megnyugodni, majd a búcsúztató beszédek, versek alatt ismét rám jött az izgulás. És elérkezett az idő, bemondta a kofenranszié, hogy most a búcsú beszédek következnek. Összenéztünk Petrával, felsétáltunk, megkaptuk az instrukciót, hogy a középső mikrofonhoz menjünk, felálltunk, a technikus pasas feljebb emelte a mikrofont és akkor elkezdtem a beszédem...


-->
"Kedves Tanáraink, meghívottaink és persze, kedves végzős diáktársaim!
Van egy vicc, amelyiknek az a csattanója, hogy „Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.”. Na mármost, valahogy én is így vagyok ezzel a beszéddel. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt elvállalni. Aztán később már nem is tűnt annak… tucatszor nekiültem, gépeltem és töröltem, mert valahogy sosem sikerült azt kifejeznem, amit szerettem volna. Benne van az emberben, hogy újat, frappánsat szeretne mondani, aztán ezekből az erőlködésekből lesznek a legsablonosabb mondatok.
Bár miért is ne lennék sablonos? Hiszen ugyanaz történik, mint minden évben. Egy évfolyam lassan kirepül a – most már – sárga iskolafalak közül, előtte még kap egy szalagot, táncol és énekel is, majd szépen leérettségizik és búcsút int az iskolának – vagy itt marad technikumban.
De azért minden szalagavató előtt szurkolunk, mi nézők, és főleg a több éve itt tanító tanárok, hogy kicsit más legyen, mint az előző ünnepségek. Szinte könyörgünk például, hogy ne csendüljön fel Ákos: Ilyenek voltunk című száma. Vagy, hogy egyik beszédben se említsék a „nagybetűs életet”.
Annyiban azért más ez az év, hogy a búcsúzók mi vagyunk, és nem a tavalyi vagy az azelőtti évfolyam. Hogy most már mi vagyunk a legnagyobbak a suliban, és az ünnepségeket a kordonok mögül, a terebélyes fák alól kell, hogy végignézzük – ahol néha bogarak potyognak a nyakunkba – mert a kisebbek bizony kiszorítottak minket az eddigi jó kis árnyékos, elől-közép helyünkről.
Már csak fél évünk van hátra, hogy híressé váljunk és nyomot hagyjunk magunk után a tanárokban, hogy összeírjuk az aranyköpéseket, és további emlékeket szívjunk magunkba, amelyeken majd jót nevethetünk az osztálytalálkozókon. Az egyforma szalag csak ideig-óráig köt minket össze, de Platón és a Mátrix című film összehasonlítása örök közös pont marad.
Meghallgathattuk, hogyan is búcsúztattak minket a „kicsik”, lassan pedig megkapjuk a szalagunkat – talán elsőként a környéken. Ott fog virítani a kabátunkon vagy a táskánkon, jelezve, hogy bizony mi is megöregedtünk, és egyre közelebb van az érettséginek nevezett mumus, amivel már 5.-es korunk óta riogatnak minket igen tisztelt tanáraink.
A jövővel kapcsolatban nem sok tanácsot tudok adni a végzősöknek, azaz magunknak, hiszen csak 18 vagyok. Annyit mondok csupán, hogy merjünk olyat tenni, ami pillanatnyilag jó ötletnek tűnik, mert a végén kiderülhet, hogy tényleg az volt. Mint ahogy ez a beszéd is. Örülök, hogy elvállaltam. Ha pedig mégis gondba kerülnénk egy-egy ilyen ötlet miatt, tegyük fel magunknak a kérdést: Neo vajon mit tenne a helyemben?"
Ez az az utolsó változat, aznapi változtatással együtt, ami alapján elhangzott a beszédem. Persze apróbb változások voltak benne. Egy-egy kötőszó, illetve a bogarak helyett pókokat mondtam :P
Közben teljesen kiszáradt a szám, remegett a lábam, ráadásul csak nekem volt világoskék a mappám :D De sikerült! :) Tapsoltak, és a megfelelő részeknél nevettek is. Beálltam szépen Petra mögé, és végig hallgattam az ő beszédét (franciául). Sajnos a hangosítás úgy volt megoldva, hogy a közönség remekül hallhatta, de én nem... azért a "bac" (=érettségi) poént sikerült elkapnom, és ott vigyorogtam diszkréten a háttérben :D Majd elkérem azért a beszédét ^^
A szalagtűzéshez amikor felvonultunk, akkor picit meghatódtam. Tényleg elérkeztünk idáig... és ott lesz rajtunk a szalag hétfőtől - elsőként a környéken. Fél év múlva meg.. és utána pá-pá. Utána mókás volt, néha kis problémák a beállásnál, de végül is gördülékenyen ment :) Anya szerint nem pucsítottam, amikor tűzték a szalagot (magasabban voltunk, mint a tűzők vagy 30-40 centivel, plusz az én 182 centim, plusz magassarkú). Majd levonulás. Aztán öltözés, rohanás, keringő közben én megkerestem az ismerősöket :) Jaj és csomó dicséretet kaptam, annyira jól esett ^^
Az osztálytáncnál ugyan kikapcsolódott a hózentrógerem elég hamar, de megoldottam :D És jól sikerült, nagy tapsot kaptunk, sokak szerint mi voltunk a legjobbak! :D Sikerült mosolyognom is :P Kíváncsi vagyok a videókra ^^ Az ének borzalmas volt, legalább is az eleje, mert mi semmit nem hallottunk a gitárból. De a közönség szerencsére meg csak a gitárt hallotta, amikor minket hallott, akkor meg már belejöttünk és ritmusban voltunk :D Az évfolyamének hát akkor elmaradt, sose fogjuk megtudni, hogy végül a Szállj egy kismadár vagy az Egy elfelejtett szó lett volna... :D
Az utána levő kajálás és buli is szuper volt, széttáncoltam magam! :P Köszönök mindenkinek mindent!
Hiányozni fog.. a próbák, minden.. még jó, hogy elkezdtem táncra járni :P Jaj hát igen, megúsztam a szalagavatós vonulásokat pofáraesés nélkül, de azért ahogy kiléptem az aulából és szaladtam le a lépcsőn, sikerült egyet zanyálnom bele egy pocsolyába :D Sötét volt, azt hittem, már nincs több lépcsőfok, de volt.. a nyoma és a fájdalom azóta is itt van, a bal lábfejem oldalán :P