2014. augusztus 11., hétfő

Így készültem a Telc B2-es, angol komplex nyelvvizsgámra és ezek voltak a tapasztalataim

Fő táplálékom a felkészülés ideje alatt: cukkinis tészta
A hangolódást igazából már januárban elkezdtem, amikor elhatároztam, hogy idén nyáron bizony meglesz a nyelvvizsga. A francia utáni vágyamat félre téve angolra hangolódtam. Néztem már akkor is sorozatot angol hanggal és felirattal, meg fordítottam szöveget. Aztán nyárra kértem és kaptam egy jó adag anyagot a felkészüléshez - kidolgozott szóbeli tételeket, nyelvtankönyvet, egyéb könyvet, jegyzeteket. Sajnos nem jutott időm mindegyiket használni.
A szóbelire elég jól lehetett készülni, a kiküldött lista alapján irkáltam "tételeket", illetve volt, amihez csak nekiálltam, és az eszembe jutó szavakat összegyűjtöttem magyarul, majd kikerestem az ismeretleneket angolul is. A szóbelihez kell egy bizonyos szókészlet, meg nem árt, ha nem okoz gondot amúgy sem a beszéd és képes vagy kikerülni a nehézséget okozó szófordulatokat. A szóbelihez segíthet tankönyv is, amiben már vannak összefoglalt szövegek, vagy kérdések.
Ajánlott könyvek pl.: Némethné Dr. Hock Ildikó féle 1000 Questions 1000 Answers (középfokú verzió), ill. én egy, amúgy szlovák felkészülőknek írt könyvet is kaptam kölcsön, a lényeg úgy is angolul volt benne :) Nová Maturita Z Anglictiny, ebben is elég jól össze voltak foglalva a témák, csak a feladatok B1-es szinten voltak.
És a sorozatnézés segített a beszédkészségem visszahozatalában, bemászott rajta keresztül szépen az angol nyelv a fejembe.

De az írásbelihez és a magnóhallgatáshoz nekem elengedhetetlen volt a célzott gyakorlás. Igazából 3 nap volt az, ami olyan intenzív felkészüléssel telt. Reggeli közben egy sorozatrész, utána gyakorlás, utána ebédhez még egy sorozatrész, majd megint gyakorlás. Késő délután-este pihenésképp szóbeli tételek átnézése, azok írása.
Ezalatt az idő alatt ebédre mindig cukkinis tésztát ettem (a Kedves nem szereti, így egy cukkiniből ennyi ideig futotta nekem ebédre), nem is főztem szerintem egyáltalán.
Próbafeladatokat pedig innen szedtem:
Magyarics Péter: Készüljünk az új érettségire! - angol emelt szintű feladatsorok. Még gimiben vettem meg ezt, illetve a középfokú változatát is. Nagyon jó szolgálatot tett, bár sajnos a CD-jét valahová elkevertem már.
Illetve a Telc is küldött ki szerdán vagy csütörtökön még próbafeladatokat, amelyeket csak neten lehetett kitölteni, mindegyiket egyszer és csak a most nyelvvizsgázók számára voltak elérhetőek. Azok nagyon jól jöttek! És a fenti próbák után meglepően könnyűnek bizonyultak :D Még szintfelmérő is volt az elején, ami alapján elvileg nekem 70-90% között lesz majd a nyelvvizsgám. Hát kíváncsian várom, mennyire jól jósolta be :D

Eleinte amúgy rettegtem a nyelvvizsgától, a feladatok nem mentek olyan jól, mint ahogy szerettem volna, mint amennyire szükségem lett volna rá. Nem beszélve arról, hogy én eddig soha nem 60%-ot vártam el magamtól, így hiába volt meg a 60-70% próbafeladatoknál, nem tudtam elégedett lenni. Végül, mikor már a telces próbafeladatokat csináltam, kezdtem megnyugodni. Egész jól mentek, jobban, mint az elején, csak belerázódtam :) Meg úgy voltam vele, hogy ennél jobb max. tanfolyammal lehettem volna, de így amit lehetett, kihoztam magamból, ennek örültem.
Felkészülés közben még sikerült egy cikkbe is belebotlanom, ami nem a legjobbkor jött :D (kb. arról szól, hogy ez egy mennyire nehéz nyelvvizsga)

És akkor következzenek a konkrét tapasztalataim is:
Már 8 körül odaértem a sulihoz, ahol tartották a nyelvvizsgát, de nem csak én érkeztem korán, a suli előtt kész tömeg gyűlt össze. Amúgy nem érdemes nagyon korán odaérni, mert az ültetés úgyis névsor alapján megy, nem tudsz Magadnak klassz helyet befoglalni. Valamivel érkezz persze korábban, hogy biztos ne késs el, megtalálj mindent, de másért nem érdemes.

Legyen Nálad mindaz, amit kértek. A két fényképes igazolvány azért kell, mert egy alapján nem mindig könnyű megmondani, hogy Te tényleg Te vagy (mert mondjuk 12 évvel korábban készült). Így második lehet olyan is, ami már lejárt, de még megvan. Nekem a diák és a személyi volt a kettő.

Szerencsére első sorba kerültem - magnóhallgatás miatt nem hátrány. Beállították amúgy a magnó hangerejét úgy, hogy lehetőség szerint mindenkinek jó legyen, de csak az instrukciót lehetett meghallgatni, amit ugye hangosan és jól artikuláltan mondanak mindig. Max. hangerőn se mehetett, mert akkor meg elöl rezonált be. Remélem azért, hogy a hátsóknak sem volt vészes. (Nem lenne rossz, ha mindenki maga hallgathatná fülhallgatón.)

WC-re ki lehetett menni, egyesével, ha a válaszlapot addig a felügyelő asztalára tettük.
Minden tölthető ceruzával, a levélen kívül mindent érdemes azzal tölteni, hogy tudj radírozni (de a levelet is nyugodtan írhatod ceruzával). A válaszlapokat (a levélen kívül) gép ellenőrzi, az pedig nem tud mit kezdeni az áthúzással. Puha ceruzát és jó radírt vigyetek! Nem tudom, mi miatt (papír, ceruza, radír), de nekem nehéz volt szépen radírozni - igazából lehetetlen.

A 20 perces szünetet nem tartották meg, pedig a kiküldött tájékoztató szerint elvileg lett volna.
A sorrend a következő volt:
Olvasás utáni szövegértés és nyelvtani készségek felmérése - ahogy Neked kényelmes volt, úgy haladtál a feladatok sorrendjében. A cikkel ellentétben szerintem nem voltak vészesek a szövegek és 20-30 perccel korábban végeztem. Sőt, szerintem elég érdekesek voltak a szövegek :) A két nyelvi készséges szöveg legalábbis. Az egyik a Kilimanjáróról szólt, annak megmászásáról, a másik pedig Bogotáról és annak bicikliút-hálózatáról (elképesztően kiterjedt!).
Levélírás
Két téma közül lehetett választani. Az egyikben levelet kellett írni egy állatkertnek, hogy szülinapi ajándékként szeretnénk örökbe fogadni egy kisállatot, és ezzel kapcsolatban pár dolgot kérdeznénk tőlük. A másik valamilyen reklamációs levél volt, én az elsőt választottam. Erre szerintem elég kevés a 30 perc. Min. 150 szót kell írni, de azért ne legyen túl hosszú... Érdemes előre felmérni, mennyi is kb. az a 150 szó. Írd ceruzával rögtön a válaszlapra és inkább radírozz, de ne írj vázlatot, mert elveszi az idődet!
Mondjuk itt nagyobb gondom volt a radírozással, mert nem igazán sikerült (szerintem a lap volt ilyen furi). Úgyhogy a lényegi részt még egyszer átírtam tollal. Szerencsére külalakot nem osztályoznak... (bár tudat alatt akkor is hathat, mindegy)
Magnóhallgatás
Ahogy az le volt írva: az elsőben 5 címet kell társítani a hallott szövegekhez, aztán egy igaz hamis, aztán 5 rövid szöveghez a/b/c közül kellett választani. Az utolsó volt a legnehezebb nekem, nagyon nem szeretem az ilyen, ha ezt és ezt akarja, nyomja meg az egyes gombot... szövegeket. Sokszor magyarul is végighallgatom még egyszer, ha nem elég egyértelmű, de persze itt csak egyszer lehetett meghallgatni. Ez inkább tippelés volt.

Aztán indultak a szóbelik. Engem 15.15-re osztottak be, de kb. fél-3/4 órás csúszással jutottam be. Egy kedves, '89-es születésű lány lett a partnerem, aki lassan és érthetően beszélt :) A születési idejét azért emelem ki, mert voltak bizony 2000-es születésűek is. Elképesztő... Hát, megöregedtem, azt hiszem. :D
20 perc felkészülési időnk volt, ez egy körülbelüli vázlatra elég, tényleg csak átnézed, ráhangolódsz, de marad hely az improvizálásnak is - főleg mert nem tudhatod, mit mond a partnered.
Első körben röviden, 2-3 mondatban bemutatkoztok egymásnak, ha most találkoztok először. Ezt nem pontozzák.
Utána bemutatod a választott témádat kb. 1,5 percben (mikor megláttam, hogy csak ennyiről van szó, úgy megörültem :D). Két téma közül lehet választani. Nálunk a kettő a következő volt: Bemutathattál egy látványosságot a városodban vagy egy nemzeti ételt (összetevők, elkészítés). Mivel nem írták oda, hogy milyen nemzeti ételt kell bemutatni, így én egy olaszt, a lasagne-t mutattam be. Remélem, nem értettem félre a feladatot :D
Ezután következett a cikk megvitatása - organic foods volt a téma, amit én szépen átvezettem a környezetvédelem témakörébe.
Majd egy parkot kellett terveznünk együtt. Itt is és az előző feladatban is eléggé egy hullámhosszon voltunk, ami megkönnyítette a feladatot szerintem :)

Nyelvtani hibát tutira vétettem, és abban is biztos vagyok, hogy mondtam angolosított francia szavakat :D Amik vagy léteznek, vagy nem. :D De igyekeztem lassan és érthetően beszélni, hogy ne nehezítsem meg a partnerem dolgát - elvileg sikerült, azt mondta :)


Mielőtt nyelvvizsgára jelentkeztek, nézzetek körbe, milyen nyelvvizsgák vannak, mennyibe kerülnek, írjátok meg a próbafeladataikat is, hogy el tudjátok dönteni, Hozzátok melyik áll közelebb, és csak utána hozzátok meg a döntést! (Én ezt nem tettem meg, sajnos.) Pl. itt nem lehetett szótárt használni, másnál igen, ez egynyelvű vizsga, máshol a magyar is bele van keverve.

Sok sikert Mindenkinek! :) Majd én is megírom, az a felkészülés mire volt elég :D

SZERK.: (2014. IX. 5.): Sikerült! :)


Ti milyen nyelvvizsgán voltatok már? Ajánlanátok? Vannak bevált tippjeitek?

2 megjegyzés:

Pál Németh írta...

Szia, köszi a cikkedet, nagyon hasznos volt számomra...én is a TELC-es nyelvvizsgára kezdek készülni...korábban tanultam angolt, egész jól ment...csak sajna abbamaradt, de most elhatároztam, hogy megcsinálom....tervezek magántanárhoz menni...és egy év alatt jó lenne felkészülni...annyi, hogy GYesen vagyok...a lassan 1,5 éves kislányommal...megpróbálom kihasználni az időmet....amúgy gratulálok,mert láttam, hogy sikerült!!!!:):)
(véletlenül akadtam rá a cikkedre, mert éppen anyagot kerestem a nyelvvizsgához,majd megkukkantom a többit is!Szép napot!Üdv, Sz.N.Zsófi

Dorka írta...

Szia Zsófi! Nagyon szívesen, örülök, hogy hasznos volt! :) És köszi a gratulációt!
Az én lányom is lassan 1,5 éves, átérzem a helyzetet. Nagyon drukkolok!