2014. április 25., péntek

KÖRBE - beszámoló


Tegnap elmentem a KÖRBE tavaszi alkalmára. Ez egy környezetpszichológiai témájú beszélgetéssorozat. Idén az aluljárók világa volt a téma. Volt benne egy adag előadás, ismeretanyag, de lehetőség az interakcióra is. Sajnos nem tudtam végig maradni, így nagyon izgalmas programokról maradtam le. Volt színházas-színjátszós program is, meg jazz koncert is este, amin már nem tudtam részt venni. Viszont így is megérte elmenni, nagyon inspiráló volt. Olyannyira, hogy azt gondoltam, írok egy kisebb(-nagyobb) beszámolót is róla.

  A programot Dúll Andrea tanárnőm ajánlotta, hozzá járok Iskolai környezetpszichológiára, ő is hívott meg az eseményre. Ő indította a programot egy kis bevezetővel-hangolóval (imádom a stílusát, nagyon tud inspirálni!). Beszélt a tér-rétegekről, a Földről, amely már alapból rétegelt, az ősember téri tájékozódásáról, mozgásáról (nála nem az egyenes a legrövidebb út, hanem az, amelyik mentén életben marad), a barlangokról (mint első saját maga által alakított, személyes tér, ahol az egyenes vonalú mozgás is kialakulhatott), az ismeretlen tértől való félelemről, mely evolúciósan megmaradt (itt eszembe jutott, hogy talán sokan ezért nem járnak Filmklubra :D), a hopi mitológiáról - a rétegződés már az ősi vallásokban is megjelent, a gyógyító terekről, a város rétegeiről (pl. Róma, ahol látszanak a különböző korok rétegei), élet-rétegekről (holtak városa, temetők) és közlekedési rétegekről - ezzel meg is érkeztünk az aluljárókhoz. Ezeket a rétegeket régóta párhuzamba állítják a személyiség rétegeivel is, így a pszichológia és a környezet nagyon jól látható módon összeér.

  A bevezetőt Andi diákjainak az előadássorozata - maratonja - követte, voltak pszichológus és kommunikáció szakos hallgatók is (ELTE és BME). Budapest különböző aluljáróiról készítettek dolgozatokat. Készítettek szag-, hang-, hőtérképeket, vizsgálták a tájékoztató rendszert, az érzelmi jelentést, és interjúkat is készítettek, illetve kérdőíveztek. Az aluljárókat egy szemeszteren át vizsgálták, sokszor napi 2-3 órát töltöttek az adott helyszínen, mindeközben tudatosan figyelték a helyszínt, embereket, történéseket. Bemutatták a Corvin-negyedi, a Batthyány téri, a Petőfi-híd, budai hídfőjénél lévő, az Örs vezér téri, az Astoriánál lévő, a Lehel téri, a Margit-híd, budai hídfőjénél lévő és a Kálvin téri aluljárókat. Az előadások mögött érezhető volt a nagy munka, a lelkesen végzett kutatás (szinte én is kedvet kaptam hozzá). Majdnem mindegyik (vagy talán mindegyik) előadásban megjelent az, hogy a hajléktalanokkal kapcsolatos törvénymódosítás milyen hatással volt az aluljárók életére. Az egyik kutatást részben egy látássérült lány végezte, így egy másik perspektívából is ráláthattunk az aluljárókra: Ami nekünk csak egy zavaró tényező, amit kerülgetni kell, az egy látássérültnek komoly akadály, amely össze is zavarhatja a tájékozódásban (pláne, ha nincs vezetővonal). De pl. egy mindig ugyanott furulyázó bácsi milyen remek tájékozódási pont lehet. Megtudhattuk, hogy turistaként (vagy arrafelé nem ismerős budapestiként) mennyire nehéz a Kálvin téren tájékozódni (ahol kb. semmi sem működik és semmi sem látható). Izgalmas dolog ilyen tudatosan vizsgálni a város tudattalanját. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra!

  Ezután kihirdették az első emeleten kialakított pihenő rész névadó versenyének győztesét, illetve győzteseit. A NyugI ZUg nevet kapta. Nem vagyok biztos abban, hogyan írják, mindenesetre az IZU-t kiemelték a díjazáskor, ezért én is kiemeltem. (IZU-nak hívják az ELTE hallgatói az Izabella utcai épületet) A hely amúgy nagyon hangulatos, szép színekkel dolgozik, még könyveket is raktak oda, meg cetliket (és hozzá parafatáblát és tűket), amiken lehet egymásnak üzenni.

  Ezután negyed óra következett, majd Erő Zoltán folytatta az előadássorozatot. Ő a 4-es metró generáltervezője és nem meglepően a 4-es metróról beszélt :)
  Én a 4-es metrót az ingyenes hétvége után használta, eddig 2-3 ízben. Az első szó, ami az eszembe jutott az első alkalomnál (a Rákoczi térnél) az volt, hogy börtön. Még pontosan tudom, milyen volt szürkesége... a mozgólépcső feletti plafont el tudtuk érni a kezünkkel és minden illesztés tisztán látszott. A Keletinél szálltunk le, ott pedig azt éreztem, mintha Isten szólna hozzánk :D (hangos bemondó metrón kívül) Jó nagy volt a légtere, a természetes fény is beszűrődött (de nem tudta helyettesíteni fényes nappal sem a világítótesteket). Túl nagynak éreztük a teret - pénzpazarlásnak. A felsőbb szinten pedig már ázás nyomait is láttuk. Egy szó, mint száz, nem győzött meg minket, engem a 4-es metró, hogy megérte rá ennyit várni. Úgyhogy kíváncsian vártam, mit fog mondani róla a tervezője.
  Mint kiderült, ez a szürkeség alapvetően a koncepció része volt (itt-ott mozaikkal, textillel díszítve). Mutatott más nagyvárosi állomásokat is, amelyek szintén ilyen szürkék voltak. Arról, hogy az illesztések miért látszanak, nem beszélt.
  Bemutatta a módszert is, amellyel készültek az állomások (ez a "gyors" eljárás, amin ő is ironizált), a korlátokat, elvárásokat, lehetőségeket is.
  Kiderült, hogy Dúll Andival konzultálva tervezték meg az állomásokat, és így pszichológiai szempontokat is figyelembe vettek (persze nem tudtak mindennek eleget tenni). A nagy terek és a természetes fény beengedése pl. klausztofóbiásoknak kedvez, a tériszonyosokra is igyekeztek figyelni (csak egy ijesztőbb mozgólépcső lett), stb. Szóval ami nekem pénzkidobás, az másnak talán nagyon is sokat nyújt (bár aki klausztrofóbiás, az nem tudom, hogyan metrózik, magát a szerelvényt már nem tudják olyan tágasra megcsinálni, mint a megállókat).
  Eszembe jutott az is, hogy mennyire nem lehet egy építészeti alkotást (sem) függetleníteni a társadalmi-idői kontextustól. Talán nekünk sem az lett volna az első reakciónk arra, hogy ilyen tágas a Keletinél a metróállomás, hogy pénzkidobás, ha alapvetően jobb anyagi helyzetben lenne az ország (ne kezdjünk el politizálni!). Meg az is lehet, hogy ez csak nekünk jutott eszünkbe :) Mondjuk az sem mindegy, hogy nagyon sok időbe telt a 4-es metró megépítése, így az elvárások is nőttek. Zoltán viccesen meg is jegyezte, hogy ilyen 28-30 éves fiatal csapattal indultak, aztán szép lassan megnősültek/férjhez mentek, gyerekük lett, aki iskolába ment... szép hosszú folyamat volt ez :D
  A Keletiben lévő "Isten szólt Hozzád" érzés is koncepció volt, hogy olyasmi legyen, mint egy repülőtér, segítse a tájékozódást, rangot adjon a közlekedésnek - az ember akarjon metróval menni és ne vegyen egy Suzukit az első adag összekuporgatott pénzéből!
  Összességében egy nagyon lelkes tervezőnek tűnt, aki szereti, amit alkotott, alkottak a csapattal, képes volt humorizálni a megkésett átadáson is, tisztában van azzal, mennyit vártak rá. Sajnos nem tudtam bevárni a végét, így kérdéseket sem tudtam neki feltenni. De örülök, hogy ennyit is hallhattam belőle, mindig jó látni a termék mögött az embert is - valahogy megbocsátóbb is leszek ettől.
  Ó, és már tervezik az 5-ös metró tervezését :)

  A program egyéb tényezőiről: A facebook eseménynél a program ki volt írva részletesen, ami klassz, és az is, hogy ehhez nagyon igyekeztek tartani magukat - ameddig ott voltam, ez sikerült is (+/- pár perc). Viszont a helyszínen már ha jól láttam, nem volt részletes program, illetve sem a Facbook eseménynél, sem máshol nem volt kiírva, hogy az a bizonyos tanszék hol is van az épületen belül, és hogy pontosan melyik teremben is lesz. Ez ott a helyszínen sem volt kiírva/nyilakkal jelezve. És bár ELTE-s vagyok, de nem rázom ki a kisujjamból a különböző tanszékek helyét. A helyszínen kis statisztikát is folytattak, fel kellett iratkozni egy lapra, megmondani, honnan értesültünk az eseményről, és hírlevélre is feliratkozhattunk, hogy a következő eseményről tudomást szerezzünk. Ehhez pedig matricát is kaptunk! :) Még filózom, hová ragasszam.


(Kép innen. Egy győri aluljáró.)

  Hát ennyi lenne. Ti mennyire figyeltek a környezetetekre? Milyen érzést váltanak ki Belőletek az aluljárók, felszín alatti rétegek?

Nincsenek megjegyzések: