2013. november 25., hétfő

Hajrá hétfő #10

Az én almás morzsám (apple crumble) frissen kivéve a sütőből
Huhú, már a tizedik! Szép hétfőt Mindenkinek!

  Az elmúlt hétre igen büszke vagyok. Nehéz volt és nyűgös voltam, viszont a menü előretervezése és a vásárlások jó ütemezése jelentősen megkönnyítette a dolgom. Nagyjából tartottam magam a tervhez (anyagiakban is), ám a karfiolból végül morzsába forgatott karfiol lett, sült krumplival, tejföllel és zöldségekkel. Illetve vettem magamnak egy aprócska sütőtököt is. Volt olyan nap, amikor a Kedves főzött, akkor ugyan rizses dolgokat ettünk, de kreatívan, finoman! Volt, hogy maradék pörkölthöz főzött ki rizst, volt, hogy a maradék rizshez készített isteni finom (és nagyon egyszerű) sajtszószt, aztán tejberizst főzött (és kidíszítette nekem!). A lencsém végre finom lett, éljen nővérem receptje (amit leánybúcsúmra kaptam) és a kukta (köszi Anya a tippet!)! Ettem savanyú káposztát is tejföllel. Vettem finom narancsot, almát. Ó, és készítettem birsalmakrémlevest! Jaj, isteni finom! Nem túl diétás, de valami mást szerettem volna a birsalmákból készíteni, nem befőttet. Illetve voltam a héten a Csarnokban és már kifelé jöttem, amikor megláttam egy tejtermékeket áruló pultot, vettem is két liter házi tejet. Jó választásnak bizonyult, nagyon finom! :)
  Kísértések is voltak a héten, majdnem vettem egy szendvicset, de végül kibírtam, hogy ne! A kávézóban azért megengedtem magamnak egy kis tasak nádcukrot a cappuccinomba.

  Még múlt hétvégén voltunk otthon, úgy látom, havi 1 kilóval megyek lejjebb, nem tudom, meddig. A Kedves pocakja is csökken, beállunk valami egészséges súlyra. És közben nem éhezünk! Ez azért nagyon klassz (meg tudom persze, hogy annak amúgy sem lenne értelme). Mókás azért, hogy bár terveztem már, advent vasárnapokra milyen finomságokat fogunk enni, a Kedves tegnap megjegyezte, hogy ő nem kakaót, hanem zsíros kenyeret szeretne enni hagymával... én meg rákontráztam a tepertővel :) A karácsonyi menünk is lasagne lesz, ha minden igaz, és itthon nem lesz cukros süti - rokonoknál úgyis eszünk majd bőven, a mákos tekercset várom már nagyon. Az adventi finomságokat is újratervezhetjük - bár a kakaó mellé egy jó vajas zsömle azért nekem jöhet :)

  A heti ételötleteim a következők: francia- és krumplisaláta valami húsos feltéttel, zöldborsó főzelék, babfőzelék (ezúttal vörös és/vagy fehér babból), rizs rántott sajttal/zöldségfasírttal és nyers salátával (eltelt egy kis szünet, egy héten egyszer jöhet a rizs + valami rántott cucc), petrezselymes krumpli sült padlizsánnal (remélem, most finom lesz a padlizsán) és nyers salátával. Levesnek meg mondjuk brokkoli krémleves, hogy leves is legyen a héten. Esetleg végre tényleg kipróbálom a sajtkrémlevest és nem csak ígérgetem, de akkor már lehet, hogy az apple crumble-t is beengedem (nincs benne túl sok cukor és advent lesz!). Aztán még biztos összekreatívkodunk valamit a vásárolt alapanyagokból :)

  Na, még a ma estét hozzá csapom a bejegyzéshez. Ma gondoltam, még az itthon lévő dolgokból főzök egyet. Maradt krumpli, csináltam édes krumpli levest, az finom lett. Megsütöttem a sütőtököt is, illetve maradt zöldbab, abból készítettem főzeléket. Hát én ilyen rossz főzeléket még életemben nem ettem. Túleceteztem, és valami szörnyű lett, ehetetlen. Ezután kíváncsian vártam az apple crumble-t, amit végül ma csináltam, mert Apa hozott almát. És pont volt itthon mézes baracklekvárunk is. És ez szerencsére finom lett! A Kedves szerint ugyan nem kéne bele az alma :D Csak a lisztes morzsalék kellene neki, baracklekvárral (hidegen is tett rá baracklekvárt). Szerintem így jó, ahogy van. Mondjuk a lisztes morzsa nem lett teljesen morzsaszerű, egy idő után meguntam; meg nem is fedte be úgy a morzsa az almát, meg nem is pucoltam meg az almát... De mindennel együtt szerintem nagyon finom (és szerintem felesleges almapucolással tölteni az időt, nekem a darabolás is épp elég).


Ti diétáztok? Milyen diétát követtek? Hogy tartjátok Magatokban a lelket? Milyen egyéb feladathoz van szükségetek egy kis "hajrára"? (Mert akkor hajrá!)

Nincsenek megjegyzések: