2013. október 14., hétfő

Hajrá hétfő #4



Halihó!

  Immár a negyedik hetet kezdjük el együtt, figyelve egészségünkre, étkezésünkre.
Fordulóponthoz érkeztünk, érkeztem. A Kedves most már úgy igazán becsatlakozott. Szokásához híven úgy áll hozzá, hogy ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen. Akkor már legyen glutén- és cukormentes a diéta. Apróbb engedmények azért lesznek, mert egyikre sem vagyunk szerencsére allergiásak, de ez az alapfelállás.

  Kb. összeállítottuk a heti menüt.
  Reggelire jöhetnek pl. a zabpelyhek, müzlik (itt van pl. némi engedmény), gyümölcsök, gyümölcssaláta, tojásrántotta (kenyér nélkül, vagy kukoricalisztből készült kenyérrel).
  Tízóraira magvak (a kesudió isteni desszertnek is! [csak nagyon drága]), gyümölcsök (aszalt is), sajtok, zöldségek, kb. hasonló az uzsonna is, illetve ha már itthon vagyunk, akkor pattogtatunk magunknak kukoricát (nem mikrósat, simát, serpenyőben).
  Ebédre sárgaborsó- és krumplifőzelék, rakott krumpli, rizs hússal, rizs párolt zöldséggel, céklás-almás saláta kukoricalisztből sütött pékáruval. A vacsora meg ugyanez. Nálunk úgy van, hogy este főzünk annyit, hogy vacsorázni és másnap ebédelni is tudjunk.

  Ma Gödöllőről hoztunk ebédet, mind a kettőnknek van édes krumpli leves (amiben nincs amúgy cukor), továbbá én barna rizst eszem zöldségekkel (tulajdonképpen lecsóval, csak egyéb zöldség is van benne, nem csak paprika-paradicsom), a Kedves bundázott húst káposztasalátával (nem szereti a barna rizst) és egy kis cukor és glutén nélküli finom sütemény mind a kettőnk desszertje. Ennek a receptjét majd elkérem Anyától :) Az alapja amúgy az általam is ismert (és szintén tőle kapott) gluténmentes süti.

  Az elmúlt héten még volt kifli, kenyér, paradicsomos tészta, ezeknek most búcsút intünk. De az a finom étcsoki, amit vettem a múlt héten, az marad :) Körbenéztem és az összes étcsokinak elolvastam az összetevőit és elhűltem. Még az étcsokit is teli kell tömni vackokkal? Akkor döntöttem a 3x annyiba kerülő, ám aroma- és egyéb adalékanyag mentes, 71%-os bio étcsoki mellett. Végül is lassan fogy, egyszerre elég belőle 1-2 kocka és nem eszem minden nap. Kb. két bolti forrócsoki ára. Belefér. Elsőre elég keserű volt, most már nagyon kellemes.
  Tegnap a felvágottak összetevőin is elhűltem. A párizsinál nem lepődtem meg nagyon (csak egy kicsit, azért kevesebb adalékanyagra számítottam), de hogy a sonkában, a tarjában, a kolbászban is... Nyugodtabb a lelkünk, ha a pultból kérünk szeletelve. Elképesztő, hogy csak akkor kapunk húst, ha nyers húst veszünk - bár akkor meg ki tudja, mivel etették azt az állatot... Most nyugodtan ki lehet nevetni, ha jól esik, hogy csak most döbbenek rá ezekre. Eddig kevésbé néztem az összetevőket, most kezdtem el ezzel tudatosabban is foglalkozni. Illetve eddig húst tényleg leginkább a pultból kértem. Hát, ez van. Azért mégis hoztunk el párizsit. A Kedves meg még utoljára kapott egy fánkot.

  Jaj, amúgy esküvős hét kezdődött! Pénteken férjhez megy az egyik drága nővérem! :) (akkor azért fel fogjuk rúgni a diétát) Úgyhogy kezdetét veszi a hangolódás (és egyebek, amikről nem írhatok, mert ő is olvassa :D)

(Kép innen, recept is van hozzá, házi müzliszelet. Ez tönkölyliszttel készült, de pl. rizsliszttel is biztos jó.)


Ti diétáztok? Milyen diétát követtek? Hogy tartjátok Magatokban a lelket?

Nincsenek megjegyzések: