2013. július 1., hétfő

Lakásozás 3. - házimunka-szervezés



  Eddig írtam már az előszoba lomtalanításáról, a varázs-íróasztalomról, amit 15 perc alatt használhatóvá tettem, majd tovább szortíroztam, illetve a ruhaselejtezésről és egyéb apróságok rendszerezéséről az első lakásozós bejegyzésben, majd folytattam a könyvek szortírozásával a második lakásozós bejegyzésben, ahol beharangoztam, hogy a következő bejegyzésben a házimunka-szervezésről fogok írni. Így is teszek.

  A múlt hónap elején ismételten neki szerettem volna rugaszkodni a zónázásnak, de előtte inkább feliratkoztam a motivációs hírlevélre és végigcsináltam a 30 napos FlyLady tréninget. Így végre maradandóbbak a rutinok, szép lassan fogy a lom, úgyhogy ma neki tudtam állni a zónázásnak. A zónázásról és a testre szabásról már írtam korábban, azóta még módosult egy kicsit, pl. már nem járok zumbára meg gerinc jógára, úszni is csak ritkán, nem kell beadandókat írnom, illetve még a menüírás és bevásárlás kicsit lóg a levegőben, inkább a napi-kétnapi tervezés van egyelőre érvényben. De amíg itthon vagyok, addig ezzel nincs is baj. Továbbá a kétheti vasárnapi ebédek is módosultak, nem fértek bele az időnkbe, úgyhogy ritkábban találkozunk és általában azon a héten dől el (a keddi szervezős-tervezős napon pl., mert azt visszahoztam). A zónafeladataim nagyjából maradtak, csak a sorrendet cseréltem fel. 1. Előszoba, 2. Konyha, 3. Nappali, 4. Hálószoba, 5. Fürdőszoba. Mindezt pedig azért, mert általában az első és az utolsó hét az, ami nem teljes hét, így oda kisebb, egyszerűbb zónákat akartam rakni, és nem a legnagyobb helyiséget, a nappalit hagyni utoljára.

  Szóval most újrakezdtem a zónázást. Most az előszobai hét van, így minden nap kb. 15 percet foglalkozom majd az előszobával, illetve a hétfői porszívózás-felmosás alkalmával (amin már sikeresen túl vagyok) pedig abban a helyiségben alaposabban porszívóztam és mostam fel, kihúzkodva a cipősszekrényt pl., és a pókhálók sem maradtak ott. Így lesz majd ez a többi zónával is. A napi 15 perc szortírozást is megtartottam, mert arra még nagy szükség van, de ebben napi váltást fogok alkalmazni. Minden héten az 5 hétköznapból egy-egy nap fog jutni minden zónára. Ma azt hiszem, a hálószoba kerül sorra, elsősorban az éjjeliszekrény, illetve az íróasztal kimaradt fiókja (az egyetemi cuccokhoz még nem nyúlok...).



  Nagy gondom volt azonban a múltkor is, hogy az oké, hogy most jól megy minden, amikor sok időm van, ki tudom magam pihenni, be tudom osztani a dolgokat, de nagy szükségem lenne arra is, hogy a Párom is beszálljon és rájöjjön, ha már napi 10 percet tud segíteni, az is aranyat ér! Ennyi idő alatt ki tudja takarítani legalább az egyik patkány ketrecét, el tudja pakolni a cuccait az asztalról, 10 percig tudja a gáztűzhelyet takarítani (és akár be is fejezni), 10 percig mosogatni, kitakarítani a WC-t, akár a kádra is elég lehet, ki tud teregetni, be tudja szedni a ruhákat, stb. Többször előfordult már, hogy megígért valamit, de aztán aznap nem jutott el odáig, később pedig elfelejtette. Így fogtam magam, és a múlt héten valamelyik nap átrendeztem a nappaliban lévő parafatáblát, hogy azon tudjuk a feladatokat szétosztani.
  Mind a ketten megkaptuk a keresztnevünk kezdőbetűjét, alá pedig feltűztem a fontos feladatokat, amik zónafüggetlenek. Lehetnek épp egy zóna feladatai is, de épp nem amiatt fontosak, hanem sürgős elintéznivalók (pl. gáztűzhely-takarítás, mert kifutott valami), illetve javítanivalók, stb. Kitettem a napi rutint és a heti bontást is állandó jelleggel (bár a hetin még egyszer frissíteni kell, mert ez még a múltkori), illetve minden héten az aktuális zóna feladatlistáját is kiraktam. Alulra pedig a fontos papírokat tűztem ki, most épp az olajgyűjtő helyekről van kint egy cikk és a postánk elköltözéséről a szórólap.
  Úgy tervezem, hogy a zónafeladatoknál külön színünk lehetne a Kedvessel, mondjuk övé a kék, enyém a piros, és egyik oldalon feltűzhetjük azt, hogy melyik feladatot ki vállalta, a másik oldalra pedig ha meg is csináltuk. Persze spontán is vállalhatunk és végezhetünk feladatot, vagy akár a másik helyett is (akkor csak az elvégeztem oldalra megy a saját színű tű). Az egyéni feladatokat pedig elvégzésük után egyszerűen levesszük és berakjuk egy borítékba, ami szintén ki van tűzve a parafatáblára. Így az adott feladat lapja később újrahasznosítható.



  Természetesen remekül lehet ezt egy filces táblán is vezetni, eredetileg nekem is az volt a tervem (ott egyszerűbb a lap mellett pipálni pl.), de a fal nem biztos, hogy elbírná azt a táblát... (igen, nagyon vacak a fal, nem mi építettük és nem is a miénk). Esetleg hűtőn is vezethető, de nekünk nagyon le kéne hozzá hajolni, nincs szem előtt, így nem lenne kényelmes.
  A Kedves már aznap reagált a táblára, teli tűzdelte a gáztűzhely-takarítást (amit már jó rég megígért, nekem is a mumusom), hogy ne is lássa... :D Ma úgy döntöttem, besegítek neki, kicsit motiválom. 5 percre állítottam az időzítőt, és 5 percig súroltam a gáztűzhelyet. Néhány helyen látványos az eredmény, néhány helyen meg egyelőre inkább csak maszatoltam, de hátha ez elindít valamit, és a Kedves is bevállalja napi 5 percbe - egyszer csak kész lesz. :) Ehhez kapcsolódóan: Tényleg jó dolog, ahogy Via is írta, ha mérjük, egy-egy feladat elvégzése mennyi ideig tart, akkor azt odaírhatjuk a feladat mellé ceruzával és ha bárki a családban házimunkára jelentkezik, de csak x ideje van, tud válogatni (ugyanígy vonatkozik ez ránk is). Érdemes lehet egy idő után újramérni, mert lehet, hogy csökken az elvégzés ideje (elvégre ha rendszeresen takarítunk valamit, kevesebb koszt kell róla eltávolítani egy-egy takarítás alkalmával.

  Hát most így ennyi. A címkézést majd lehet, hogy folytatom a hűtő- és fagyasztótartalmakkal, hogy ne romoljanak meg a dolgok.

Addig is mindenkinek kellemes házimunka-szervezést! (A legközelebbi bejegyzésre még nincs ötlet.)

Nincsenek megjegyzések: