2013. május 18., szombat

Szuperhősös filmek - 6. rész

  A Bosszúállók gárdája után új szuperhősös filmek következtek/nek. Legutóbb a Hellboy 2-t néztük meg, arról szólnék most pár szót.

Hellboy 2: Az aranyhadsereg (2008)


  Az első részét is láttuk valamikor, de most a második része volt elérhető, azt néztük meg, majd pótlom az első részt is és írok róla. Amúgy pozitív oldala a filmnek, hogy szerintem az első rész nélkül is tökéletesen érthető. Bemutatja az elején Hellboy, azaz Pokolfajzat, azaz Vörös (Ron Perlman) múltját röviden, hogy milyen kisgyerek volt - bizony ő is várta a Mikulást és ő sem szeretett fogat mosni, csak ő épp vörös volt és a fején fura szarvak növekedtek. Illetve neki az apukája nem a szokásos királylányos-királyfis meséket mesélte, hanem aranyhadseregeset. Nagyobbként pedig egy enyhe feltűnési viszketegségben szenvedő, laza erőember lesz belőle, aki szereti a nagy fegyvereket és a cicákat, illetve Liz-t, a tüzes leányzót, akivel együtt dolgoznak a Paranormális Kutató és Védelmi Irodában. A csapat további tagja még Abe Sapien (Doug Jones), a fura vízi lény, aki szereti a komolyzenét és a szép verseket és Johann Krauss (James Dodd), a levegőember, akit Vörös ellenőrzésére és a csapat irányítására küldtek.

  Az aranyhadsereg, amiről a mese szólt, egy elpusztíthatatlan, kegyetlen, aranyból készült hadsereg, melyet a tündék irányítanak. Ők az emberekkel álltak háborúban, ám amikor felismerték az aranyhadsereg kegyetlenségét, inkább gyorsan békét kötöttek és leállították a hadsereget. A hadsereget az a személy irányíthatja, aki egy bizonyos koronát a fején hord és akinek a hadsereg irányításához való jogát senki sem vitatja. Ezt a koronát a békekötéskor 3 darabba törték, egy az embereknél maradt, 2 a tündéknél. A béke feltétele, hogy a mindenféle nem emberi lényeké lesz az erdő, az embereké a többi rész.
  A mese azonban igaz történeten alapul, és ezt a békét a békekötő király fia, Nuada herceg szeretné megtörni és újra felébreszteni az aranyhadsereget. Ehhez megszerzi az embereknél lévő darabot ádáz fogtündérek segítségével, még apját is képes megölni, és elvenni a nála lévő koronadarabot. Mikor azonban húgához, Nualához fordulna a harmadik darabért, ő már nincs ott. Nuala menekülni próbál és segítséget keres, ekkor fut bele Abe-be. Végül a csapat magához veszi Nuala hercegnőt és együtt igyekeznek megállítana Nuada herceget. Azonban ez meglehetősen nehéznek bizonyul, mivel Nuada és Nuala ikrek, különleges kapocs van közöttük, így Nuada mindig tudja, amit Nuala tud, mindig megtalálja, és van még egy kellemetlen oldala ennek a kapcsolatnak: ha valamelyikük megsebesül, akkor a másik is, ha valamelyikük meghal, akkor a másik is. Így ha Nuadát meg akarják ölni, Nualát is meg kell.
  Nuada meg is találja Nualát és elrabolja, ám Nualának még előtte sikerül elrejtenie a koronadarabot (nem értem, hogy nem tudja Nuada, hogy hová rejtette Nuala, ha ő mindent tud, amit Nuala tud?), és Vörös is közbelép, így az ikerpárnak el kell tűnnie. Nuada, Abe érzéseire apellálva azzal fenyegetőzik, hogy bántja Nualát, ha nem viszik el neki az utolsó darabot. Ezt sem igazán értem, hogy fenyegetőzhet ilyennel és hogy vehetik be a többiek, hogy valóban bántani fogja, hiszen akkor magát is bántaná.
   Végül a csapat felkerekedik Nualát megmenteni, illetve Vöröst i, akibe Nuada benne hagyta a pengéjének egy darabját, mely egyre közelebb kerül Vörös szívéhez és ha megpróbálják kiszedni, csak még gyorsabban közeledik Vörös szívéhez. A pengét sikeresen eltávolítja egy jövőbe látó banya, úgyhogy a koronadarabot nem értem, miért adják oda Nuadának, hiszen miért is bántaná Nualát és ezzel saját magát is? Gondolom azért, hogy a film folytatódjon és legyen egy kis izgalom, ádáz harc meg önfeláldozás a végén. Mert az lesz persze. De minden jó, ha a vége jó.
  Liz két kis pokolfajzatot vár, az egész csapat felmond az Irodánál és mennek megkeresni a boldogságukat.

  A film egyébként élvezhető, szerethetőek a karakterek, nagyon édes Abe és Vörös, amikor együtt éneklik a Can't sime without you-t vagy ahogy az ogrebanya ijedezik a kanáritól. Mély érzelmek annyira nincsenek benne, azon sem hatódnak meg igazán, hogy két embertársukat megeszik a fogtündérek - gondolom, ilyen ez a popszakma, megszokták. Azért még ennek és a logikai hibák ellenére is érdemes megnézni. Igényelném a folytatást. A filmet egyébként, ha jól tudom, Magyarországon folytatták és még Oroszlán Szonja is feltűnik benne.

(Kép innen.)

Nincsenek megjegyzések: