2013. február 18., hétfő

Erre való az internet - és az élet, bakancslista indul

  A Kedvessel ismét videót néztünk. Illetve ő nézte, aztán később én is becsatlakoztam. Ez a videó az Erre való az internet (best of videos of Youtube) c. videó volt. Én csak az utolsó 4-4,5 percet láttam.


  Az a 4-4,5 perc viszont lenyűgözött és felpezsdített. Igen, így kell! Kipróbálni, ami érdekel, élni, szenvedéllyel, energiával jó kedvvel. Mondták, hogy nem jó úgy megházasodni, hogy nem tombolom ki magam, stb. Nem hiszem, hogy ez a házasságot befolyásolná, illetve azt sem, hogy eddig visszafogtam volna magam, elfojtottam volna valami vágyamat. A hűség és a párkapcsolatcentrikusság továbbra is jellemez és ez így van jól. De most értem el oda, hogy vágyok új dolgokat felfedezni - a Szerelmemmel. Van pár dolog, amit nem szeretnék kihagyni az életemből. A vizsgaidőszak utáni 3 hét amúgy is feltöltött, ismét lettek kreatív gondolataim, ábrándjaim, amik viszont nem tűntek el továbbra sem. Az esküvőt, lagzit is kezdem átgondolni, hogyan is kéne (majd lesz ebből is szerintem egy bejegyzés), mire kéne inkább a pénzt költeni.
  A kamaszkoromban felfedeztem magamat, a barátságot, a szerelmet, alkottam sokat, most kívül lévő dolgok is vonzanak. Úgyhogy elkezdek listát írni jelenlegi vágyakról, ötletekről. És előre mondom, Kedves Olvasók, ez a bejegyzés a megjegyzésekkel együtt teljes, mert oda fogom írni a továbbiakat, amik eszembe jutnak. A listán szereplő vágyak valószínűleg nem fognak mind teljesülni, de ábrándozni kell.

Utazás:
- Kanada, Prince Edward sziget. Lehet, hogy gyermetegnek tűnik, de életem legmeghatározóbb regénysorozata, az Anne Shirley sorozat ott játszódik, és nagyon vonz a hely, meg úgy Kanada amúgy is. Ezt semmiképp sem szeretném kihagyni az életemből. (bár most olvastam negatív kritikákat a helyről és a lakókról)
- Írország, ez a Kedvessel amúgy is közös cél volt, én a P.S.: I love you c. filmben szerettem bele. Persze, tudom, film, de akkor is. Írország gyönyörű lehet, a hegyek, a zöld...
- Akkor már Svájc, Skócia, Svédország és az ottani gyönyörű tájak.
- Új-Zéland, ez is közös, bár nem olcsó, az tény.
- és amit tegnap tervezgettünk a Kedvessel: motoron körbeutazni Magyarországot, változatos helyeken megszállni, éttermekbe beülni, és ha nem tetszik, csak továbbrobogni.
- a nászutunk valószínűleg pedig a következő lesz: Horvátországban hátizsákos sátorozás.

- Dél-Franciaország, Olaszország - Toszkána. Mind a kettőnél az a borozgatós, napsütéses, nyugodt hangulat. De ez lehet, hogy máshol is elérhető.
- Párizs - ezek már inkább saját tervek, a Kedvest a melegebb éghajlatú helyek annyira nem vonzzák (kivéve Horvátországot, azért a tengerhez szeretne leutazni)


Enni:
- kagyló
- osztriga

Tevékenységek:
- óceánjáró hajón utazni
- biciklitúra a Balaton körül (verseny nélkül, csak a magunk örömére, kempingekben megszállva)
- átúszni a Balatont
- lőni (megtanulni nem fontos, de legalább próbáljam ki)
- megtanulni síelni
- Szlovákiában van valamilyen kötélpálya, vagy élménypark, nem tudom... ennek még utána kell járni, arról is láttunk egyszer egy videót a Kedvessel, és oda el kéne menni; ha jól emlékszem, szakadékokon ível át a pálya
- a Transzszibériai Expresszen Moszkvába utazni, ez régóta álmom, de ez vsz. csak álom marad, nem biztos, hogy el akarok menni Moszkvába, hallomás alapján nem túl biztonságos, és azért ennyire vad nem vagyok
- ehelyett inkább: vonattal úgy utazni, hogy legyen szükségem hálófülkére

És Nektek milyen terveitek vannak?

5 megjegyzés:

Inima de tiganca írta...

Felfedezni jó dolog, és együtt még inkább. Ilyenkor szokott eszembe jutni az Út a vadonba (Into the wild) című film egyik jelenete, ahol a Vadonban egy elhagyott buszban - egyedül - olvas a boldogságról, és ráközelítve olvasható válik az ő szemével, amint mellé írja, "Happiness only real when shared."

(Nagyon szép és tanulságos film, mindenképp ajánlom, akár többesszeri megnézésre:
http://www.port.hu/ut_a_vadonba_into_the_wild/pls/w/films.film_page?i_film_id=88752

Illetve ennek kapcsán - bár nem a bejegyzéshez tartozik szorosan, de érdekes, egy biblioterpáiáról írő nő blogja: http://www.therapythroughtolstoy.com/2012/10/my-thoughts-on-tolstoys-family-happiness.html)

A pezsdülés szinte érezhető, és ragályos, most én is így érzem magam (Anne-esen kicsit :)) Vágyni és ábrándozni kell. Színezni az utat bent, mielőtt "kívül" lépünk és indulunk neki.
A lista teljesülésnek pedig rugalmasság és idő kell, ha szabadsága van, akkor akár átalakulva is Rád/Rátok találhat.

A napokban én is gondolkodtam hasonlón, listán, fejben, pontok nélkül, ábrándszerűen is. Továbbtanulás / kutatás kapcsán is, egyre inspiráltabb leszek. :)
És talán nemcsak a közeledő tavasz hatása. :)

A legfontosabb találni kibogozni a hálómat, és abban, abból magamat kihámozni. Csomókat, elkötelezettségeket - vagy inkább: negatív lekötéseket megkeresni, -találni, és lassan bontani rajtunk. Elengedni és szabadságot találni magamban. Újra. Írni. Blogot is frissíteni, például. :)

Moszkvába, bár nem Transzszibériai Expresszel, hanem egy Tisza nemz. gyors vonattal egyszer én is elutaznék - Debrecenen keresztül.

Dorka írta...

Azt a filmet már mióta meg szeretném nézni... filmes bakancslistán van :)

A szakdolgozatírás is nagyon inspiráló tud lenni - tavasz ide vagy oda. Holnap van a könyvtárazós napom, alig várom, találtam a múltkor tök jó szakirodalmat és most folytatom :) Ill. Anne is tud inspirálni nagyon, nem véletlenül adtam Neked azt a könyvet.

Ide is írhatod a listádat, várom szeretettel! :)
Sok sikert a csomóbontáshoz! Ma pont egy ilyen irányzatról tanultunk, aminél lényeges nagyon, hogy ami nem Te vagy, azt engedd el, ami Te vagy, azt viszont vállald fel, vállald be.

Dorka írta...

Az én listámhoz még plusz tétel:
- tangót tanulni a Kedvessel

Dorka írta...

Plusz elem:
- Hattyúk tavát nézni klasszikus balett előadásban (lehetőleg orosz balett)

Dorka írta...

+ Macskák musicalt is megnézni egyszer