2011. január 21., péntek

újév-indító, nem épp, ahogy akartam

Szóval íme az első bejegyzés. Bár nem ezt akartam elsőnek, de a másikhoz meg ellustálkodtam néhány dolgot. Na sebaj, majd lesz második. Vizsgaidőszak. Véget ért. Itt gubbasztok a gép előtt már 6 óta, kurzusfelvétel végett. Az átlagomat még mindig nem tudom, és egy gyakorlatot sem tudok felvenni, mivel a drága tanárunk még nem tudott nekünk gyak. jegyet adni az első félévre. És leginkább ezért keltem korán. Hm. Szegény anyukája biztos csuklik, hála az első éves pszichósoknak.
Amúgy a vizsgaidőszak elég jól sikerült, még az anatómiával is sikeresen megküzdöttem :) Ez nem mondható el a szociológiára, de sebaj. Még van bő egy hetem a pihenésre és a tornára. Ki is használom (ha épp nem kurzusfelvételre várok).
Ja, és boldog új évet! :)

10 megjegyzés:

Panda írta...

Már épp gondoltam, hogy bekopogok, van-e ,,itthon'' valaki:) Közben nem felejtettem el az igéretemet sem, igaz még nem is kezdtem hozzá a megvalósitásához:(
Viszont meg szeretném kérdezni, hogy mekkorában szeretnéd a kisasszonyt?
A3 vagy A4 lenne a megfelelőbb?

Dorka írta...

Itthon vagyok, persze :) Rendszeresen jövök is ide, csak el voltam foglalva a vizsgákkal. Hú, a kisasszonyt.. ha lehetne, inkább A/3-ban kérném :$ Meg egy kérdés.. hogy izé, ez Nálad hogy működik.. kinek festesz, mit kérsz cserébe? :$

Panda írta...

Akkor A3-ban festem meg. Eddig még nem kértem dijat cserébe, szerintem most sem fogok.

Dorka írta...

Akkor hálásan köszönöm :) És ha bármire szükséged lenne, akkor csak szólj! Szívességet a szívességért. Illetve ha elkészült a kép, hogy lehet majd átvenni? :) Tényleg nagyon szépen köszönöm! Kíváncsi vagyok, hogyan valósítod meg.

Timdér írta...

Örülök, hogy végeztél, tényleg! hurrá! :)
Viszont én még nyögöm, 1-ig, ezért ezt a mondatot emelte ki a tudatom:
"Ez nem mondható el a szociológiára, de sebaj." :$$ :)

...nekem meg felkeltette a figyelmemet ez a kis cserebere odafenn! :) Mi készül, ha szabad kérdezni? ^^

Dorka írta...

Szociológiából bukta, de nem megyek uv-zni, szemét a tanár, meg nekünk ez nem is kell. Amúgy pedig valahol Panda blogján kezdtük el az üzletet. Festeni fog nekem :) Korongok hercegnőjét: http://xalentarot.uw.hu/tarot_light/crowleyhtmls/48.html
Amit erre az évre húztam. De erről majd még később részletesen.. (mmint a kártyáról)

Peti írta...

hehe :) én anatómián ültem ugye? hát az tényleg teljesítmény akkor, grat hozzá :)

ha valamikor ráérsz, összefuthatnánk, mondjuk valamikor 24.-e után (akkor még van egy jogom) és nem 26.-án (mert nyíltnap), hogy elsírhassam Neked a bánatom, ha van rá energiád :)

Dorka írta...

Igen, anatómián voltál bent :) És képzeld, a gyak-om 4-es lett, a kollokvium meg (egy bukás után) szintén 4-es, majdnem 5-ös! :)

Ma épp gondoltam Rád, jó lenne találkozni. Abszolút van Rád energiám! Majd keressük egymást! :) És hajrá a joghoz! Ölelés!

Panda írta...

A kézbevételt illetően úgy gondoltam, hogy a posta segitségét kérem:)

Dorka írta...

Rendben :)