2010. augusztus 25., szerda

10+1 könyv

Egy eddig magáról jelt nem adó olvasóm, bizonyos Panda nem régiben felkért, hogy legyek a játszótársa, és én ezt örömmel elfogadtam. A lényege az, hogy 10+1 könyvet (igen, az 11) kell ajánlani egy bejegyzésben, emellé pedig 5 másik blogolót bevonni a játékba. Először következzen az én 10+1 könyvem.

Elsőként Arthur Ransome: Fecskék és Fruskák című alkotását ajánlom. Illetve az ehhez tartozó folytatásokat. Hatodik osztályos korom környékén a kedvenc olvasmányaim közé tartozott ez a sorozat, és máig nagyra értékelem, még az is lehet, hogy újra olvasom. Kalandos történetek sora egy csapatnyi gyerekről (illetve két csapatnyiról), akik vitorlásoznak, kincset keresnek és mindenféle kalandba keverednek. Izgalmas, kikapcsoló, megmosolyogtató, élettel teli könyv.

A második Móricz Zsigmond: A boldog ember című mű. Móricz sosem tartozott a kedvenceim közé, nem is fog; de ez a könyve valahogy kivételes. Minden nehézséget bemutat továbbra is, de mégis valahogy derűs. Egyszerű ember élete, mulatságos és persze nehéz helyzetek soraival. Igazi nőcsábász volt ez a boldog ember. Szép az élettörténete.

Harmadikként Ingmar Bergman: Fanny és Alexanderját ajánlom. Forgatókönyv, bravúros forgatókönyv. Néhol misztikus, de mégis életszerű, frappáns dialógusokkal, olykor fejbekoppintós mondatokkal. A filmet is érdemes megnézni.

Negyedikként egy kortárs gyöngyszem, egy verseskötet. Friss tinta - mai gyerekversek. Egyszerűen élmény kézbevenni. Vicces is és szép is. Kicsiknek és nagyoknak is. Nem beszélve arról, hogy vannak benne Dorottya-versek ^^

Az szerencsés ötödik pedig Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál című regénye. És persze az egész Anne-sorozat, Váratlan utazás és a többi. Tizenévesen (még az elején) imádtam, de még most is. Ez is élettel teli könyv. Volt, hogy miután ezt olvastam, rámjött a takaríthatnék - Anya nagy örömére. Úgyhogy minden kedves szülő figyelmébe ajánlom ezt a könyvet! ;)

Hatodikként ismét egy kortárs. Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim. Darvasi László művészi alteregójának tárcái, novellái szerelmeiről. Mivel rövidek, könnyű vele haladni. Értékes szórakozás, intelligens humorral, furcsa élethelyzetekkel. Kedvenc novelláskötetem.

Fehér Klára: A földrengések szigete című regénye a hetedik. Azért különleges számomra, mert egy magyar sci-fi, ami kiemelkedően jóra sikerült. Nem nagyon olvasok sci-fit, de ezt elolvastam, és imádtam. Kalandos, ötletes, vicces, nagyon olvasmányos.

A nyolcadik Chaim Potok: A nevem Asher Lev című könyve. Szülinapra kaptam. Amikor az első mondatokat elolvastam, felnéztem: "Biztos, hogy ez nekem való? Ezt nekem szánták?" Egy hívő zsidóról szól, amit az elején kifejtett. Később kiderült, hogy nagyon is nekem való. Egy zsidó fiú, aki festő lesz és Krisztust fest. Sajnos hiába kerestem rá, úgy tűnik, egy fiktív festő, pedig nagyon kíváncsi lennék a műveire. Fantasztikus regény.

Kilencedikként következzen Terry Pratchett: A Kaszás című regénye. Lehengerlő humor, a Halál imádnivaló, azt lesi csak az ember, mikor kerül be ismét a történetbe. Az összes Pratchett könyvet ajánlom, a humora egyedülálló, nagyon szórakoztató.

Tizedikként Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála című kisregényét ajánlom. A téma nem túl derűs, a helyzet sem, de valahogy a főhős lelki folyamatai, belső monológjai olyan jól esnek az embernek - nekem legalább is jól estek. A felismerés, a fejlődés, a megnyugvás. És nem lett ömlengős, nem erőltet semmit. Egyszerű, tiszta.

Tíz plusz egyedikként pedig Biri Magdolna: Lélekveszélyben című könyvét ajánlom. Ha már a családban akad valaki, aki könyvet ír, aki történetesen az édesanyám.. Azt hiszem, ez a különleges hely, a plusz egyedik őt illeti. Emberi történetek, amelyeken első olvasáskor mind sírtam. A körítésben nem mindenkinek kell hinnie, a történetek akkor is tanulságosak.


Igyekeztem változatosan összeszerkeszteni a listámat, hogy mindenki találjon valami nekivalót. A sorrend nem minőségi sorrend, csupán csak ahogy haladtam a könyvespolc mellett, ilyen sorrendben kerültek fel a papírra (kivéve a 10+1.-et). Mindegyik segít így vagy úgy az életben, bizonyos élethelyzetekben. Vagy szórakoztat, vagy elgondolkoztat, vagy tettekre sarkall, vagy ezeket egyszerre.

Játszótársat választani nehéz... Én sem olvasok olyan sok blogot (mint ahogy ez Pandának is gondot okozott), de lássuk a listát: Peti, Timi, Andi, Aki úgy gondolta, hogy úgy van és Oximoron. Remélem, mindenki beszáll a játékba.

6 megjegyzés:

az, aki írta...

Csatlakoztam. Bár nem épp úgy ahogy leírtad. De talán nem csalatkozol.

Timi írta...

Jaj, tetszik, ahogy leírtad, meg amikről írtál. Én is hamarosan neki állok a tízpluszegyem-nek! És közzé is teszem, ahogy megszületett. :)
Örülök, hogy a listád része vagyok. :) Minden értelemben. :*

Dorka írta...

Nem csalatkoztam. És köszönöm mindkettőtöknek! :) Várom már a listádat, Gyöngyöm! :*

oximoron írta...

Köszönöm, örömmel leszek a játszótársad! :)
(de majd egy kicsit később! )

Panda írta...

Érdekes olvasmányok:)
Kösz, hogy a játszótársam voltál, én pedig igyekszem a jövőben többször jelentkezni( én már csak ilyen vagyok, a ködből érkezem, de még mindig jobb mintha ködösen távoznék:)).

Dorka írta...

Oximoron:
Köszönöm, természetesen nincs időhöz kötve. Kíváncsian várom már a listádat :)

Panda:
Szívesen, máskor is! :) Várom a leendő kommentjeidet (amihez persze előbb bejegyzés kell.. de idővel az is lesz :D). És valóban jobb így. Meglepetésszerű érkezés. :) És reméljük, távozás még sokáig nem lesz.