2010. május 2., vasárnap

most, én

Nincs már mellettem az a fantomkép, végleg eltűnt az egyedülnemmegy érzés.
Kezemben a fáklya, és töröm az utat magam előtt.

5 megjegyzés:

Inima de tiganca írta...

helyes-helyes, bízom Benned és örülök ennek a bejegyzésnek, Te kis úttörő gyöngyöm!:)

Dorka írta...

Bár az úttörőről más jut eszembe... :D De köszönöm ^^ A fantomképet Te érted igazán :) Amúgy pedig tartozom még Neked a fáklyával :P

az, aki írta...

Akkor ez egy járatlan út? (Merthogy töröd Magad előtt.)
Hajrá!
A fáklya lángjával meg óvatosan bánj. Világíthat is, de meg is perzselhet.
Én Neked drukkolok!

Dorka írta...

Hát mivel még sosem voltam pontosan ugyanilyen szituációban, ezért számomra járatlan az út :) Meg amúgy is, tudod, sosem lépsz kétszer ugyanabba a folyóba.
Meg kell küzdenem a magam harcait. A fáklyával óvatos leszek, senkinek sem akarok én rosszat. Bár egy kis perzselést még túl lehet élni :P Nem kell engem bántani és nem lesz baj :D Köszönöm a drukkolást :)

Inima de tiganca írta...

Sejtettem, hogy más, de nem akartam már kivenni, úgy hangzott jól, ahogy. :)
A fantomok pedig azért vannak, hogy a huhogásukat "kioldjuk" magunkból. És előbb vagy utóbb erre sor kerül, és került is. Aztán majd a nyárral és a Balatonnal lezárjuk ezt az évet is... :)
Hehe, majd annak is eljön az ideje, és nem fog megállni a fáklyásmenet! ;)